Furcsa emberekkel találkozhatunk egy esküvőn, főleg ha épp csak pár embert ismersz az ott jelenlevők közül, s azok is csak olyan távoli-rokon kapcsolatban állnak veled...
Szóval a hétvégén esküvőre voltam hivatalos, és kísérő híján, kénytelen-kelletlen egyedül mentem el az unokatesóm nagy napjára. Volt ott pár érdekesnek tűnő személy, akikről azt gondoltam az elején, hogy valamirevalók lehetnek, ám ez hamar megdőlni látszott a viselkedésük végett...Az ember ilyenkor önfeledten táncol, mulat, mert ugyebár ez egy vidám, és mindenek előtt gyönyörű nap, és nem csinál gondot, ha alig ismer pár embert....mármint normális esetben! :) Nekem ugyanis nem esik nehezemre új emberekkel ismerkedni és beszélgetni, bár ez sok mindenkinek egy igazán kemény akadály....Ült egy román leány mellettem, és beszédbe elegyedtem vele, illetve csak próbálkoztam, mert hiába volt meg bennem a jószándék, ha a válaszai nem voltak egyebek, mint IGEN vagy NEM. Mondták a még ott űlők, hogy ne foglalkozzak vele, mert nekik osztálytársuk volt és még nekik is nehezükre esik beszélgetni vele. Szóval lemondtam róla! Inkább táncoltam, ott aztán mindegy kit ismersz és kit nem, mert előbb-utóbb úgy is megismeritek egymást. A mi asztalunkkal párhuzamos asztalnál ült pár srác, és olyan jót szórakoztam magamban, amikor is azt hitték, hogy nem tudok magyarul, mivel addig csak románul hallottak beszélni a mellettem űlő kislánnyal....volt nagy meglepetés, amikor kiderült, hogy magyar vagyok! :) Kisidőre rá észre sem vettem az addigra már idegeimre menő "mánélét", ami főleg a vége felett kezdett a lakodalmi zenévé válni - amikor már a magyarok nagy része elment, és maradt a román társaság -, mert annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe...azt viszont megbeszéltünk, hogy egy évtizedre elég "jó muzsikát" hallgattunk végig...
Az esküvőket amúgy nem igazán szerettem, főleg, amikor egyedül kellett rájuk elmennem, mert ritkán találkoztam olyan fiatalokkal, akik képesek a külvilág felé is kinyitni kapuikat és nem zárkóznak be az ismert körükbe. A mostaniban kellemesen csalódtam, és nagyon örülök, hogy elmenten rá! A lényeg nem a pénz körül forgott, nem kiáltották ki, hogy ki-mennyit adott, hanem mindenki betette a borítékát az oda szánt összeggel és kész. Nem tartom oda illőnek, amikor mindenki nevét kikiáltják, hiszen nem az a lényeg az esküvőn, hanem hogy az ifjú párt ünnepeljük! Szívből remélem, hogy nagyon sokáig boldog lesznek egymás oldalán és kibírják egymás zsörtölődését is...
Szóval a hétvégén esküvőre voltam hivatalos, és kísérő híján, kénytelen-kelletlen egyedül mentem el az unokatesóm nagy napjára. Volt ott pár érdekesnek tűnő személy, akikről azt gondoltam az elején, hogy valamirevalók lehetnek, ám ez hamar megdőlni látszott a viselkedésük végett...Az ember ilyenkor önfeledten táncol, mulat, mert ugyebár ez egy vidám, és mindenek előtt gyönyörű nap, és nem csinál gondot, ha alig ismer pár embert....mármint normális esetben! :) Nekem ugyanis nem esik nehezemre új emberekkel ismerkedni és beszélgetni, bár ez sok mindenkinek egy igazán kemény akadály....Ült egy román leány mellettem, és beszédbe elegyedtem vele, illetve csak próbálkoztam, mert hiába volt meg bennem a jószándék, ha a válaszai nem voltak egyebek, mint IGEN vagy NEM. Mondták a még ott űlők, hogy ne foglalkozzak vele, mert nekik osztálytársuk volt és még nekik is nehezükre esik beszélgetni vele. Szóval lemondtam róla! Inkább táncoltam, ott aztán mindegy kit ismersz és kit nem, mert előbb-utóbb úgy is megismeritek egymást. A mi asztalunkkal párhuzamos asztalnál ült pár srác, és olyan jót szórakoztam magamban, amikor is azt hitték, hogy nem tudok magyarul, mivel addig csak románul hallottak beszélni a mellettem űlő kislánnyal....volt nagy meglepetés, amikor kiderült, hogy magyar vagyok! :) Kisidőre rá észre sem vettem az addigra már idegeimre menő "mánélét", ami főleg a vége felett kezdett a lakodalmi zenévé válni - amikor már a magyarok nagy része elment, és maradt a román társaság -, mert annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe...azt viszont megbeszéltünk, hogy egy évtizedre elég "jó muzsikát" hallgattunk végig...
Az esküvőket amúgy nem igazán szerettem, főleg, amikor egyedül kellett rájuk elmennem, mert ritkán találkoztam olyan fiatalokkal, akik képesek a külvilág felé is kinyitni kapuikat és nem zárkóznak be az ismert körükbe. A mostaniban kellemesen csalódtam, és nagyon örülök, hogy elmenten rá! A lényeg nem a pénz körül forgott, nem kiáltották ki, hogy ki-mennyit adott, hanem mindenki betette a borítékát az oda szánt összeggel és kész. Nem tartom oda illőnek, amikor mindenki nevét kikiáltják, hiszen nem az a lényeg az esküvőn, hanem hogy az ifjú párt ünnepeljük! Szívből remélem, hogy nagyon sokáig boldog lesznek egymás oldalán és kibírják egymás zsörtölődését is...
