Oldalak

2008. május 16., péntek

Az ember a leggyengébb láncszem!

Az ember a természet egyik csodája,
Hitte, hogy ura ő az egész világnak.
Legyőzte a mélységet és magasságot,
Mindenre kereste, kutatta az orvosságot.

Megfejtette a múltat, álmodta a jövőt,
Megfékezte, túlszárnyalta a rohanó időt.
Csodákat épített, majd porrá zúzta azt,
Lombikba varázsolt életet és tavaszt.

Tette mindezt gőgből, tudásvágyból,
Nem rutinból, s nem megszokásból.
Terjedt a tudás emberről emberre,
Került hasznos és gonosz kezekbe.

Örök körforgásban épített és rombolt,
Elméjében vad, ősi erő tombolt.
Legyőzött mindent, ami útjába került,
De a szív hatalmán sosem kerekedett felül.


Milyenek vagyunk szociális téren? Miért nem bírunk megjegyezni pár nevet, ha épp új emberekkel ismerkedünk meg? És miért szelektív a memóriánk, hogy csak a fiúk nevét vagyunk képesek megjegyezni? Vagy ne általánosítsak? Jah! Ez csak nálam fordul elő...igen, hát, az is meglehet. Szóval, találkozol pár új emberrel, bemutatkoztok...majd pár perc múlva örülsz, hogy a kezdő betűt eltalálod...majd zavarban vagy a következő megszólításnál is, mivel akkorra ismételten eltűnik a neve a félhomályban...

De mi van akkor, ha a kosárpályán csak pasik vannak? Ez sem könnyű feladat, bevallom töredelmesen, hisz főleg románok... és ez most nem diszkriminatív megjegyzés, csak olyan neveket képesek kitalálni egyesek, hogy ember legyen a talpán, aki azokat meg is tudja jegyezni... A lényeg, hogy ha fiú, ha lány az illető, én akkor is képtelen vagyok megjegyezni a neveket első hallásra... tényleg kevés az a 10%-nyi teljesítménye az agynak, amit állítólag kapacitálunk...
A másik dolog pegid, hogy miért próbálunk meg mindig megfelelni? Mindig igyekszünk másnak a kedvében járni, s mindig próbáljuk úgy intézni a dolgokat, hogy az a másik embernek imponáljon... Legyen az szülő, vagy épp barát, az ember mindig jópofa, ügyes, mindenben "kétkanál" akar lenni.... Nem! Nem is! Csak egyesek váltják ki ezt a tulajdonságot. Ténylegesen nagyon fontos kell legyen az az illető, aki miatt akármit bevállalnál, s mindig mindenben a kedvére tennél. De ezt a másik fél vajon miért nem képes észre venni? Lehet neki nem oly szembe tűnő a cselekedeted. Kár az egészért! De még akkor sem hagyod annyiban! Nem! Nem szabad feladni, hátha észre veszi... Remélni mindig szabad, s mindig kell.... Hátha!
S hogy milyen az ember, ha kihal belőle a szeretet? Bemutatja a rövid film. Érdekes, hogy milyenné tudunk válni... mi, emberek...