"Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény szeret a szívem.
Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény ha itt vagy velem.
A siker útja a vágyak útja,
Nem vagyok semmi csak ha akarta,
Épp ha csak úgy volt fennséges kedve,
Akkor volt minden kikerekedve.
Ne gondold kedves ne gondold rólam,
Hogy ami voltam magamnak voltam,
Teérted lettem világcsavargó.
Dallá változik minden igaz szó.
Ha elindulsz az úton majd hazatalálsz,
Lehet hogy ott lesz az is akire vársz!"
Ragyog a napfény szeret a szívem.
Isten az úton fogja a kezem,
Ragyog a napfény ha itt vagy velem.
A siker útja a vágyak útja,
Nem vagyok semmi csak ha akarta,
Épp ha csak úgy volt fennséges kedve,
Akkor volt minden kikerekedve.
Ne gondold kedves ne gondold rólam,
Hogy ami voltam magamnak voltam,
Teérted lettem világcsavargó.
Dallá változik minden igaz szó.
Ha elindulsz az úton majd hazatalálsz,
Lehet hogy ott lesz az is akire vársz!"
Mennyire lehet mélyre kerülni lelkileg, érzelmi és pszihó szinten? Ha még kicsit ereszkedem a leejtőn, akkor megmondom a választ! Mostmár alig várom a „hegymászást”, az izgalmakat, mert silány életem már magában is kezd elszomorítani. Valamikor akkor kezdődhetett, amikor rájöttem, hogy kampányidőszakra nem tudok haza menni, mivel bepakoltak pár vizsgát. Szomorúan kellett tudomásul vennem, főleg, hogy úgy örültem a felkérésnek! Na de nincs mit tenni, hisz az egyetem egy életre szól, s nem tudok minden alkalomra kibúvót találni a legkedveltebb tanárnőmnél...amúgy is szívbéli barátnők leszünk lassan…bár meglehet, hogy az kicsit odébb lesz…:)
Szóval kampány helyett, maradtak a vizsgák: kristály- és kőzettan vizsga, laborvizsgák, projektek…minden egymásra sűrítve. Aztán csak haza szabadultam a választásokra, s szomorúan vettem tudomásul, hogy nem nyertünk. Nagyon bántott, mert valamennyire én is hibásnak éreztem magam a vereség miatt. Persze rögtön utána, hétfőn, már kora reggel vissza kellett volna érnem Kolozsvárra, ami kizárt dolog, mert még nincs magánrepülőgépem, motorral meg nem mehetek, mert ilyenkor még az időjárás is ellenem szegődik. Egyszóval marad a kocsi, vagy a vonat. Szerencsére akadt megint valaki, aki elhozzon hétfőn, s hála neki, nekiülhettem befejezni a szeretett tanárnőmnek leadásra váró projektemet. Persze csak azért érhetett rá később leadni mint hétfő, mert a kis kedvenckéje, nem tudta volna befejezni, ezért elhalasztotta péntekig! Csütörtökön, a vizsgám után, színesen kinyomtatva, rajzokkal ékesítve, beköttetve tettem le az asztalára, készen! Kiderült, hogy Marius csak hétfőn vitte, szóval még így sem késtem! Bár meglehet, az enyém így sem lesz elég jó neki…már csak a Brigitta, magyar név miatt sem… A lényeg, hogy kész van, s most nekiűlhetek bevágni az anyagot hétfőre, illetve keddre, mivel mind a két nap vele fogok vizsgázni. Megnyerő érzés, csak épp nem lelkesedem tulságosan miatta. És még kitudja, hányszor fog minket visszahívni vizsgázni valami aprócska hiba miatt, amit ejtünk a felelés közben. Szokása, hogy ha valamit nem a kedve szerint csinálunk, vagy mondunk, visszahív egy másik alkalommal felelni. Ez megtörténik 4-szer, 5-ször kb. amíg nem tökéletes a felelés! Az idegeim 100%-ék hogy elfogynak, márcsak miatta is, a szesszió végére és még a praktika akkor még hol lesz?!
Az időjárás sem jár igazán a kedvemben az utóbbi hetekben. Hiábavaló minden buzgóságom, amivel kitakarítottam valamelyik nap a teraszt, tanulás undortól szenvedve, hisz nem tudok kint tanulva napozni, mert akárhányszor is elhatározom magam, hogy kiűlök a napra, azon nyomban elbújik valamelyik fránya felhő mögé, s még a jégeső is nekikezd, s mint Noé idejében, víz borítá el a Földet. Jöhetne már a bárka, hogy kimentsen ebből a rám zuduló viharos időszakból.
Mivel minden nap kimegyek kosarazni, nem lehetett volna ez ma sem másképp. Még a borús idő sem riaszthat vissza, bár ezt már párszor megbántam. Ma is, pedig élvezetes volt zuhogó esőben „kosáresőt” dobigálni! Az már viszont egyáltalán nem volt annyira felemelő érzés, mikor hazaérvén még az alsómból is csavarhattam a vizet. A forró fürdő után, csak remélhetem, hogy nem lesz komolyabb következménye a vizespólósjátéknak. Valamelyik nap könnyebben megúsztuk, amikor B.B.-vel kimentünk dobigálni. Annyit kért, hogy ne fújjon a szél, ne essen, és legyen egy palánk, ahol csak mi vagyunk, hogy ne lássa más, ahogy bénáskodunk. (A többes számot nem értettem, nem tudom kire érthette...) Szóval épp hogy kiérek a pályára, elkezd csöpörögni, a szél már nem igazán fújt, de üres palánk, az nem volt! Sebaj, hát játszodtunk a többiekkel…bénáskodtunk! :) Eltelt, elállt az eső, hazament, én tovább játszottam. De ennyi. S azt hiszem tényleg.
Borús idő, eső, jég, szél, vihar. Ez mind jellemezheti érzéseimet is, a jelenlegi lelkivilágomat. Kicsit zavaros, kavargó, dúlt, s egyben pezsdítő. Nem hagy nyugodni a tudat, hogy másképp kell valamit tennem. Másképp, mást, máshol, s mással. Elegem volt mindenből, s közben semmit sem változtatnék. Még azt sem, hogy a másik, nagyobb szobába költözzem, hisz annyira megszoktam már kicsiny kuckómat, hogy nem lenne szívem elhagyni…annyi emlék, annyi kacat, amit nehéz lenne átcipelni, na meg a kényelmes ágyam, a kis besüppedéssel középen...már hiányozna, ha nem lenne ott, s talán aludni sem tudnék másikban! Még haza is nehezen fogok tudni költözni, hisz az eltelt idő bennem él, s megszerettem ezt az egész függetlenesdiséget. Nehéz, ha bele kell gondolnom, hogy nemsokára mindennek vége. Azaz nem is, csak valami új, valami más kezdődik. S nem tudom felfogni, hogy milyen felelősség zúdul majd a nyakamba, hogy mikkel fogok foglalkozni, s mi mindent kell majd jól végeznem, ami miatt még nem szidnak le. De amennyi időm még van, azt kihasználom, s igyekszem minden apró percet jól kihasználni, amennyire csak lehet, hisz ez lenne a lényeg, vagy nem? De addig is marad a kedvenc tanárnőm, a diploma munkám jövőre, a napi kosarazás, a nagyon várt motoros túrák, amiket remélem idén valóra váltok, s a barátok. Ez a legfontosabb! Hisz a barátok nélkül mit sem ér az egész!
De addig is kívánom hogy süssön a nap, úgy az égen, mint mindannyiunk szívében! :)
