Na de félre téve a kicsinyességeket, komoly erőfeszítésembe került minden reggel korán felkelni, 7-kor, hogy 9-re beérjek a "dolgozó"-ba. Városnézőbe mentem minden nap, mikor is elindultam, hisz egyik végmegállóból a másikba utaztam...ha eddig nem ismertem volna Kolozsvár eme részét, hát most ennek a kis szegletnek minden zugát kileshettem. Érdekes akkor lett volna, ha minden nap más-más busszal utazhattam volna, s másfele vitt volna, úgy legalább ingyen körutazásom nem csak egyoldalú lehetett volna! Ám de a gyárban eltöltött időm sem mondható idő pocsékolásnak, hiszen két hét alatt megtanultam csempét illetve padlócsempét gyártani, kezdve az alapanyagok beszerzésétől, egészen a kihordásukig. De ma lezárult az elmúlt két hét özöne, s vizsgával nyugtáztuk, hogy valamivel maradtunk is, azokon a csempéken kívül, amelyeket elhoztunk...
Ezt a két hetet csak kemény "edzéssel" lehetett kibírni, ami a mindennapos kosarazásból állt, s a vége fele még a strandra is eljutottunk Dóri csoporttársnőmmel, meg a férjével...legalább kikapcsolódtunk egy kicsit a nagy rohanás közepette. A legjobb viszont a hétvégi bográcsos volt, otthon, a családdal. Olyanok is voltak közöttünk a családtagokból, akik külföldön élnek, s nagyon ritkán tudnak hazalátogatni. Ezért nagy dilemmát okozott az az sms, amit Ottótól kaptam péntek este, mikor is másnapra szóló meghívásomat küldte el egy motoros találkozóra Nyírábrándra. De sajnálatos módon nem tudtam igent mondani, hiszen a család miatt mentem haza, s hogy is tegyem meg, hogy nem megyek el a kupaktanácsra?! De nagyon jól szórakoztunk, dőlt belőlünk a kacagás, a viccek áradatát zúdította ránk Csabi, és a jókedv sem hagyott el minket! A bibi csak ott kezdődött, mikor haza fele indultunk, hisz külön mentem a motorommal, s édesapáék pedig kocsival. Mivel ittak egy-egy sört, megbeszéltük hogy együtt megyünk egymás háta mögött, aránylag lassan,csak nem gondoltam volna, hogy gondot jelent a 120-as tempó, meg hogy villogó jelzéseket adván az előttem levőnek, s az hogy elengednek ezek után, megnehezíti édesapám szlalon tudását és követési stratégiáját. Hát jött is ezek után a hidegzuhany, ami kosarazás után jól is esik...bár az a csapból ered, és nem édesanyámból három órán keresztül. De nehezen túléltem...és azt is, hogy ismét magára hagytam a kis kawámat egy hétre.
Mivel mindennek vége, így kénytelen vagyok haza menni, s amíg az egyik felemnek ez örömet jelent, addig a másiknak könnyes búcsúzást. Nem fogok kijárni az elkövetkező hetekbe kosarazni, nem fogom látni a srácokat, azt, hogy hogy bénáznak, s ők sem fogják látni a "kosáresőimet". Nehéz dolog a mókuskerékből kiszabadulni, ha az ember már megszokta. Ezért is nehéz belegondolnom, hogy Kolozsváron sem lakom már sokáig. Nem tudom, hogy lesz, de nem tudom elképzelni egyelőre hogy hazaköltözzem. Megszoktam az itteni életet, itt vannak a barátaim....itt is....és teljesen más a légkör. Fiatalosabb, vidámabb, és nekem való! De ez még a jövő zenéje, s nem igazán tudok jól kottát olvasni! Egyelőre nézegethetem a praktika ideje alatt készült képeket, amik majd csak emlékek lesznek nemsokára! Egy kis ízelítő, hogy irigykedjetek! :)
Itt nézegetjük, hogy hogy darálják össze az alapanyagokat. Nagy malmok őrölik, mi pedig ezek felépítéséből és működéséből vizsgázunk!
Itt bambulunk, hogy miként is olvad az üveg...
elég fura eljárásnak tűnik nekünk!
Mindenki úgy tesz, mintha érdekelné a dolog! Épp kiszedjük azokat a csempéket, amik próbákra várnak, egy egész éjszakai áztatás után. Érdekesebb volt kicsavarni azt a sok tartó csavart, mint bekenni tintával az összes cserepet...
Miután nekidőltem a présnek, hogy lefényképezzenek, az egész automatikus rendszer felborult, és eszeveszett sípolásba kezdett...ezért aztán rohantunk...szerencsére gyorsabban voltunk a személyzetnél, de a másnapi körutat már nem kellett megtegyük, mert már nem engedtek vissza! :D
Természetesen a fényképek titokba készültek, így semmi féle szerzői jog nem védi őket! :D
