Just feel the Christmas!

Az ünnep közeledvén az ember mindig elgondolkodik a környezetén, mélyebbre tekint, megvizsgálja a körülötte történteket, úgy érzelmi szinten, mint fizikai értelemben. Sok minden történt körülöttem is az elmúlt két hónapban, amióta is hanyagoltam a blogom. Mivel az országos kampány körút sikeresnek bizonyult, méltón tekinthettük a mi érdemünknek is és pihenhettünk egy jót utána...ám nem teljes mértékben vált kellemessé a pihenés, mivel az egyetmről sem igazán szabad megfelejtkeznem. Szóval a rövidre fogott pihenésemet követte az egyetemen való rengeteg pótolni való. Ezeket is sikeresen letudtam nagyjából mostmár, és talán időm is engedi, hogy átadjam magam az ünnepi készülődésnek. Mert bár fizikai téren „felkészültem” (ajándékokra költöttem a fizetésem nagy részét), még lelki szinten nem érzem igazán, hogy ünnep közeledik. Talán az érzelmi kavalkád bennem nem engedi hogy átérezzem az ünnep szépségeit, hangulatát, és azt az örömöt, amit mindez jelentene...Nem igazán volt időm magamra, másokra manapság....és érzem, ez nem jó így, se nekem, se a körülöttem élőknek. A feszült hangulat még mindig uralkodik körülöttünk…(vagy csak körülöttem?)…olyan, mintha nem akarna elengedni, olyan, mintha meg akarna változtatni…de nem engedem ám! Próbálok felülkerekedni, és megőrizni régi énem…vidámnak lenni, boldognak, és ezeket átadni a körülöttem lévőknek, azoknak, akik igazán fontosak számomra…Popper Péter írja “Ha én ördög lennék, és kapnék egy megbízást egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy.” Ezért aztán tényleg nagy szükség van a pihenésre, illetve arra az időre, amíg az ember meg tud állni, figyelni tud önmagára és környezetére, és igazán élni tud. Mert ez csak úgy valósítható meg – hogy ÉLJ – ha tudatosan cselekszel, és nem engeded, hogy az irányítást átvegyék, és az érzelmeidre is oda tudsz figyelni, illetve ezáltal a számodra fontos emberekre.

“Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. … Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. … Mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.” – írta Márai Sándor. Az ünnepnek is több jelentése lehet. Van konkrét ünnep az életünkben, amiket mindenki ünnepel és van olyan is, amit csak TE, vagy te és a körülötted élők ünnepeltek. Most december van. “Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról.
Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.” Márai Sándornak ez volt az ünnep. Számodra mit jelent? S nem minden ünnep hát? Ünnepeljük az életet, a körülöttünk élőket, ünneplünk mindent. Csak ne felejtsük el az igazi értelmét! Ne felejtsünk el az ünnep alatt élni, és az ünneplés közben a körülöttünk lévőket! Ez a leglényegesebb! És a szeretet! Hát üljünk le 5 percet önmagunkkal szemben és gondolkodjunk el! Aztán üljünk le másokkal is és beszélgessünk egy jó forralt bor mellett. Ez a legjobb az ünnepben! A barátok! (a forralt bor mellett! ;) )

Mindenszentek - Halottak napja

A Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

Az ünnep, és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl- fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek .

Ezzel én is így voltam. Múlt héten otthon lévén, kimentem nagyszüleimhez, és édesapámmal a távolabbi rokonokhoz. Nagy bánatomra, bővült a látogatások száma, hiszen ha tehetem, kimegyek Timiékhez is, viszek egy szál virágot és gyertyát gyújtok értük. Nem tehetek róla, de mikor náluk vagyok, összeszorul a szívem és elkap a sírás. Rossz dolog olyanokhoz kimenni a temetőbe, akikkel nemrég még együtt buliztál, szórakoztál...emlékezni rájuk, hogy milyen boldogok voltak, és csak arra gondolni, hogy jó ott nekik ahol vannak...együtt...Másképp nem lehet elviselni, hisz nap, mint nap eszedbe jutnak és rájuk gondolsz, ha akármilyen baleset is történik...A minap meghalt egy távoli rokonom, 32 éves volt...fiatal, de az orvosok amúgy is azt mondták, hogy örüljenek ha a 18-at megéri. És végül egy este rosszul lett, és másnapra elment. Megrázott, hisz fiatal volt, de azért mégsem annyira, mint például egy baleset, ahol "véletlenül" halnak meg fiatalon emberek. Teljesen más az egész. Szomorú...

Most ég egy gyertya...csend van...és csak nézem a fényét...és vajon tényleg ennyi lenne egy élet? Egy gyertya jelent egy életet? Ki dönti el, hogy milyen hosszú egy élet? A sors, vagy Isten? Vagy magunk rohanunk a sors elé? Azt mondják mindig nekem is, hogy ne kísértsem a sorsot...(mikor motorozni megyek)...de hát nem kísértem, de ha egyszer el kell jöjjön, hát eljön. Igaz, nem akarom most, de hát van mit tenni? Ezért aztán éljünk úgy, ahogy a szívünk diktálja, és ne úgy, ahogy azt mások elképzelik. Van aki építi a karrierjét, a családdal mit sem törődvén, aztán majd egy szép napon felébred, hogy egyedül van. És akkor mit ért el? Jah! Van pénze! Tényleg fontos (gúnyosan értem)...és mit érsz vele? Megveszed a szeretetet? Szerintem egyaránt fontos a család építés...talán mindennél fontosabb, hisz akkor érzed, hogy élsz. Szeretsz és szeretve vagy. Ennél nincs fontosabb.

Hát égjen a gyertya...gondoljunk azokra, akiket szeretünk...nézzünk a lelkünk mélyére, tisztítsuk meg és engedjük be a szeretetet...ameddig azt tehetjük!

Karaoké party

Tegnap este ismét bulizhatott a kolozsvári magyar fiatalság! A Paprika rádió 1 éves születésnapját ünnepelte az egyik híres klubban, after 8, bár most 7-kor kezdődött a muri. A hangulat az egekig szökött, bár az emberek nem igazán voltak hajlandók felállni, inkább kényelmesen, mindenki a helyén ülve "bulizta" végig a show-t! Éneklésre bárki jelentkezhetett, aki egy kis bátorságot érzett magában. Persze ezt nekem sem volt szabad kihagyni! ;) Nagy örömömre elhangzott az egyik kedvenc számom, a Soul Asylum-Runaway Train c. dal is. Ez a dal érzések hadát támasztja fel bennem, mikor eszembe jut egy régi műsor, a csellengők, amelyben a betét dala volt. Persze az is elég lenne az egészhez, ha belegondolunk a szövegében és szárazan elemezgetni kezdenénk. Egyszerűen szívhez szóló, az emberek idegeit borzolgatja. Szóval köszönöm, hogy elénekelted, nagyon örültem neki, én legalább is. :)

És akkor felelevenítésképp íme a dal:

Koloszvári RMDSZ kampány-nyitó buli

Október 11-et írunk. A névnapom ünnepelném otthon, ha éppenséggel nem hívtak volna az RMDSZ-től egy aznapi kampány fogásra. Annyi mindent nem ünnepeltem már meg otthon az elmúlt 3 év alatt amit Kolozsváron töltöttem, hogy már úgy is mindegy lett volna, ha most haza megyek, vagy sem. Szóval maradtam és kíváncsian vártam, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Szinte senkit sem ismertem, csak látásból maradt meg egy-két személy a pár nappal azelőtti gyűlésről. Szóval egymagamban elbandukoltam a 8 órás találkozóra, ahol is már jó pár emberke gyülekezett. Várták az utasításokat és hát közéjük szegődtem. Először csak hallgattam a többieket, mivel ők ismerték már egymást, és csak lestem a szimpatikus emberkéket, akikből mint utóbb kiderült nem volt hiány. Szóval egy jó kis csapat rázódott ott össze, és kezdődhetett is az akció! Hogy mi volt a lényeg? Elég poénosnak fog tűnni! Szóval C-vitamint osztogattunk! Az embernek több minden is eszébe juthat, gondolván a viccekre, mint például az egyik, hogy Hackereknek sikerült megszerezniük egy ismert potencianövelő gyógyszer összetételét: 3% E-vitamin, 2% Aszpirin, 2% Ibuprofen, 1% C-vitamin, 92% keményítő... vagy arra, hogy hogy lehet használni a C-vitamint, mint fogamzás gátlót? Hát a két térded közé szorítod! Na de a viccet félre téve, mi gondoltunk az őszre, és a bacikra! Ezért aztán mindent bedobtunk! Főleg a C-vitamint, magunk mellett, hiszen egyesek anyait-apait beleadtak, csakhogy az emberek elvegyék az ingyen osztogatott portékát. Persze volt mellette egy kis játékszer, amit csak az ügyesebbje szerzett meg, már ha azt is nem nyomták az ember kezébe a többi mütyürrel együtt, amiket még osztogattak. A játékszert nagyon élvezték, mint azt hallani is lehetett, hiszen egy sípról volt szó. Hál' Istennek nem mindenki vette észre hogy mire is lehet használni, hiszen világított is a kis kulcstartónak mutató szerzemény.

A vicces az volt az egészben, mikor az osztogatás történt, hogy pár ember oda jött hozzánk és megkérdezte, hogy Ákos és a Tankcsapda mikor lép fel? Hisz a hirdetésben benne volt. Nagy nehézségek árán sikerült csak megértetni az emberkékkel, hogy az előadók dalait mixelik, és hogy ők személyesen nincsenek itt. De végül is minden jól sült el, hisz mindenki szerette a zenét és oltári buli kerekedett. Mindenki táncolt, kialakultak új barátságok, és mindenki megismerkedhetett jó pár emberkével az est folyamán. A majd reggelig tartó buli után pedig mindenki a zenétől ittasan térhetett nyugovóra azon pár órácska erejéig, amíg nem indult kénytelen-kelletlen munkába vagy egyetemre. De mindent ki lehet bírni, ha buliról van szó!

Kiváltságos helyzet

Miért van az, ha egy átlagos ember megbánt, az nem fáj annyira, de megsértődsz, és nem fogod kedvelni, ha pedig egy olyan ember bánt meg, talán nem is szándékosan, aki számodra fontos, az jobban fáj, és mégsem tudsz rá haragudni...milyen furcsa az emberi természet. A bánat mélyen mardos, nyugodni sem hagy...de mégis...nem lehet rá haragudni. De vajon meddig lehet tűrni? Az emberi szeretet véges, vagy van egy határa? Mikor lépi túl az emberi halandó önnön érzéseit, ha egyáltalán túl lehet lépni azt. Vagy csak átgázolni lehet rajta? Azt biztosan...csak a fájdalom változó, amit a szívedben érzel. És csak reménykedsz benne, hogy ez változhat, s nem lesz mindig így...

Mérnöki zseni...folytatásképp

Talán mégis megérek egyszer a mérnöki megnevezéshez. Addig-addig "piszkálgattam" a kedvest (az új nyomtatóm) és próbáltam felinstallálni, ameddig beadta a derekát és működő képessé nem vált! Nagy öröm töltött el, mikor kinyomtathattam az első színes képem. Nem nehéz kitalálni, hogy milyen kép is került kiválasztásra...egy designos kis motor...hát igen...bár a kép minőségén akad kritizálni való, de ez csak a papírtól függött. Be kell szereznem valami jó minőségű papírt a fotóknak. A nyomtatóm kipróbálása után, jöhetett a scanner próba. Régi képeim kiválogatása után, ezeket bescanneltem és nagy örömömet leltem az új játékom használatában! Ízelítőképp íme néhány kép ezek közül. Remélem tetszeni fognak! :) Természetesen a régi nyomtatóm is a helyére került, mert féltem, nehogy megsértődjön új szomszédja mellett...
A képek Svájcban készültek, a Teizé-s út során.



És egy hajdúszoboszlói kiránduláson készült képek:


És voltunk a kölni világ találkozón is 2 éve, ahol két aranyos családdal ismerkedhettem meg, mivel ott laktunk egy hétig. Mikor nézem ezeket a képeket, visszaemlékezve végig fut rajtam a hideg, az emlék képek csak úgy peregnek előttem, és boldogság tölt el. Hiányoznak az akkori ismerősök, sajnos valamennyiüket nem láttam azóta sem, de az emlékük megmarad bennem és várom a legközelebbi találkozást! Nagyon remélem, hogy még fogom látni őket, habár több mint 1500 km távolságnyira laknak tőlem!És persze akad egy-két ballagási képem:

"A cinderella story" vagy a valóság?

„S egyáltalán, ezek az úgynevezett nagy találkozások, döntő pillanatok tudatosak-e?… Van-e az, hogy valaki belép egy napon a szobába és tudjuk: aha, ő az? … Az igazi… mint a regényekben? … Nem tudok erre a kérdésre felelni. Csak behunyom szemem és emlékezem. Hát igen, valami történt akkor. Áram?… Sugárzás?… Titkos érintés?… Szavak ezek. De bizonyos, hogy az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat. Van másféle érintkezés is emberek között, másféle híradás is. Ma így mondanák, rövidhullám. Állítólag az ösztön sem egyéb, mint egyfajta rövidhullámos érintkezés. Nem tudom…” (Márai Sándor: Az igazi)



Vajon tényleg létezik a nagy Ő? Vagy az "ő"-t csak mi tesszük naggyá? Létezik-e az igazi? Vagy csak találgatunk, s talán ráhibázunk... Mikor tudjuk, hogy kire érdemes várni, vagy ki az akire egyáltalán számíthatunk amikor szükségünk lesz rá? Kiben bízhatunk meg, amikor fontos lenne hogy valaki melletted álljon? Vagy hogyan segíthetsz neki, ha szüksége lenne rád? Hogyan támogasd, ha nem is tudod hogy lenne a legjobb? Ki segít eldönteni a nagy kérdéseket? És mikor kell valamit lezárni? És vajon érdemes-e lezárni? Vagy csak át kell írni a forgatókönyvét és csak másképp kell benne játszani... Ha egyáltalán kell játszani... Vagy tényleg csak színészkedés az egész? Vannak olyan gondolatok, amik nem öncélúak? Vagy mindenben csak a magunk hasznát keressük? Én hiszem, hogy van ami jó és él bennünk, nem akarja a maga hasznát, nem vágyik másra, mint amit kaphat és elfogadja úgy, ahogy azt adni lehet, és ahogy azt kaphatja. Hisz ha mindenki mást vár, mint amit kaphatna az rég rossz, hisz abban csak csalódás lakozik. És a folytonos csalódás megöli a reményt. Azt a reményt, hogy lehet valami ami jó, ami rá vár és amit valaki mással boldogságban megélhet. Változik az idő...változik a táj...a világ...a kirakat az utcán. A szomszéd is változik, mint minden ember...van aki boldog ebben a percben és van aki sír... Talán valaki szerelmes, más siratja a kedvest... Van aki elvesztett valakit, és van aki rátalált valakire. Oly sok érzés kavarodik egyszerre az univerzumban... Vajon mit érzek holnap ilyenkor? Vajon boldog leszek? Akármilyen érzés törhet rád, egy szempillantás alatt fonákjára fordulhat. Minden megtud változni a világ egy mozzanata alatt. Minden lehet jó vagy épp rossz. És vajon ki dönti el, hogy mi legyen? Te? Vagy én? Vagy a körülötted élő? Ki befolyásol és mivel? Mindig más és más...sohasem ugyanaz...és mégis... És ki hallja meg a ki nem mondott gondolataid? Ki válaszol rá? Van valaki, csak rá kell találni...

Mérnöki zseni...

Vettem magamnak egy nyomtatót. Igen ám, de ez nem csak egy egyszerű nyomtató, hanem színes és 3 az 1-ben funkciós. Azaz nem csak nyomtat, hanem scanner és xerox is egyben. Hát nem remek? Szerintem is az lenne, ha tudnám használni a nyomtató verzióját is...mivel rákötve a gépre (ami elméletem szerint sikerült) csak másolni tud és scannelni. Merthogy valami folytán nem jól installáltam fel. De mi lehet a bibi? Mindent kipróbáltam, de minden hiába. Amíg nem lelek egy kézzel fogható megoldást, vagy valakit aki segíteni tudna, azt hiszem használom a régi nyomtatóm...már ha vissza tudom kötni...

Nyári esküvő özön, avagy a tánc rejtelmei.

A nyáron össze gyűlt jó néhány esküvő-meghívás, és a legelsőn még nem hittem, hogy jól fogom igazán érezni magam akármelyiken is. De telt múlt az idő és júliushoz közeledvén utaztam. Utaztam, mert távolabbi helyekre hívtak, és oda nem tudom miért de sokkal szívesebben mentem.

Nagy nyüzsgés. Új emberek. Új helyzet. Furcsa érzés. Mit keresek ÉN ott? Nem tudom, de jó volt. Jó volt ott lennem, jó volt azzal lennem, akivel igazán jól érezhettem magam. A mennyasszony testvére lévén folyton rohangálnia kellett, egy perc nyugta sem volt. Mégis, meg sem éreztem, hogy nincs ott mellettem, mindig igyekezett magával vinni, ott lenni velem.

A tánc. A tánc az egy furcsa játék, amelyet azzal űzöl a legszívesebben, akivel jól érzed magad. Nem játszasz olyanokkal, akikkel nem vagy együtt szívesen. És az ottani tánc volt az egész nyaram legjobb játéka. Még akkor is, ha a csárdás nehézkesen alakult. De azzal bugdácsoltam, akivel a legjobb volt. És hát hogy is lenne az jó, ha nem azzal bugdácsolnánk végig, akivel a legszívesebben vagy együtt. Hosszú idő elteltével is úgy érzed, hogy inkább vele, mint akárki mással. Ha vele már mennek a lépések, akkor nem hagyod, hogy más átvegye az irányítást. Folytatod. Addig, amíg már egész jól megy, és akkor viszont már tovább is lehet lépni. Tovább, egy nehezebb fokozatra. És csak gyakorolni. Akkor is, ha ez nehéz. Akkor is, ha nincs mindig ott melletted. De úgy is lehet csinálni, bár akkor nagyobb elszántság kell. És így nehezebb. Ezt lehet tudni, de nem szabad feladni.

A távolság az egy gonosz mostoha, aki mindig ott van, hogy keresztbe tegyen neked, és van, hogy bejön neki, már ha hagyják. Túl lehet járni az eszén, csak a lényeg, hogy ehhez ketten kellenek. Egyedül viaskodni vele olyan, mint a szélmalomharccal szembe szállni...lehetetlen. Én tudom ezt, és remélem más is tudja. Az erő csak akkor van jelen az élet táncában, ha ketten járulnak hozzá.

A többi esküvő is eltelt. Jók voltak, sablon szerűek, kissebb-nagyobb izgalmakkal. Mert hát az egyiknél koszorús lánynak is felkértek. Vihettem a vőlegényt végig a falun, a magassarkú kis szandámban, miután nagy nehézségek árán az is el lett döntve, hogy milyen színű is lesz a ruha. Volt ott variáció, az ember csak bírja követni. Végül eldőltek a nagy kérdések is, amellett, hogy AKAROD-E? és minden úgy alakult, ahogy azt a nagyok elképzelték.

A esküvő időszak végéhez érvén, és az egyetemi év elejéhez, most kicsit nehéz átállni. Mindent újból megszokni, visszarázódni a régi megszokott mederbe. De lehet nem is kell. Hisz másképp is lehet, mint ahogy eddig volt. Lehet jobb, változtatni rajta. Az is lehet nehezebb lesz, és többet kell kibírni. Bizonyítani kell másban is, nem csak a megszokottakban, és egy évvel újra idősebben, talán bölcsebben, más harcokat is meg kell vívni. Remélhetőleg segítséggel, és akkor talán kicsit boldogabban!

Remélni mindig szabad, sőt! Kell! Még ha nehéz is!

Uszoda, dzsakuzzi, gőzfürdő és egy pohár hideg sör!

Átlagos napnak indult, még az eső is esett, és mint jó diákhoz méltó, otthon ültem és tanultam...azaz a tanulás csak alibiként szolgál a netezés, kosarazás, vagy egyébb időtöltés eltitkolásához, de ezek helyett is aznap épp paprikáztam. Hogy mi az a paprika? Nem, most nem a zöldségre gondoltam, hanem a kolozsvári magyar rádió adásra. Sokszor merülök bele az éterbe. Főleg ha tanulni kellene, mert ugyebár olyankor mindent sokkal szívesebben végez az ember, de nem hinném, hogy ezt bárkinak is magyaráznom kellene... Szóval átlagos napnak indult az egész, de délután mégis megtörtént! Na, nem kell semmi rosszra gondolni, csak épp betelefonáltam a rádióba...kedvem szöttyent Jánossal beszélni...azaz éppenséggel játék volt terítéken és kapva-kaptam az alkalman, telefonáltam! Becsörög. Fel is veszik és kedves hangon kérdezik a nevem. Aztán a megfejtést, s miután helyesen megválaszolom, várok...3 perc elteltével még mindig várok, de akkor már hallom a vonal másik végén, hogy „és Brigi hívott először...akkor halljuk a megfejtést!?" mondom is rögtön...ésss...nyertem! Miccssoooddddaaa öröm! Ennek főleg a lakótársnőm örült persze, merthogy Aquina belépőkkel gazdagodtam éppen. Imolának fülig érő mosolya sugallta, hogy ő szívesen feláldozza magát a pár órás időtöltésnek. De sajnos nagy bánatára ő elutazott...
Akkor nincs más mit tenni, keresni kell egy másik partnert, mert ugyebár az uszoda-dzsakuzzi-szauna belépőcske két személy részére szól! (és milyen jó hogy két- kétszemélyes belépőm van :D ) Na, aztán nem kellett sokat kérdezősködnöm, mert mindkettőnk szerencséjére Timi, másik kedves lakótársnőm, szíves-örömest elkísért e szörnyű fárasztó és kimerítő kiruccanásra.
Meg is találjuk a – mostmár kedvenc, úgysincspénzünkrá, luxus
helyünk – hollétét, és fürkésző szemeink a bejáratra szegeződnek. Most ki menjen be előre? Na vajon? Persze hogy én fogok, ezt már megszokásból tudom...:) Aztán valami formanyomtatványok kitöltése után,(hogy helyesen használjuk a tussolót, jól tekerjük fel a hajunk ha nincs sityakunk, és nem viszünk be semmiféle örvényt, vagy köszvényt) bolyongásnak indultunk...merre van a bejárat egyáltalán? Az öltözőt megleltük egyhamar, csak kicsit furcsa volt, hogy átjárósak a fülkék, s mindkét oldalról „támadhatnak”. Na, de a sikeres átvedlésünket követte a gardrob keresés. Persze, hol másutt lett volna, mint a szemünk előtt...a fülke másik oldalán...ahol a bejárat is volt a medencéhez. A tussolót már hamarabb megleltük (de csak mert tudtuk, hogy az eldugott helyekre kell benézzünk, és akkor egyből meglesz) és csobbanhattunk is a habok közé! Igen ám, de vasárnap lévén, rengetegen megfordultak abban a kicsi medencében. Ennyi az egyetlen hátránya a helynek, hogy nagyon rövid a táv,(úgy hosszában, mint széltében) legalább is annak, aki a sportmedencéhez szokott. De ezt is hamar orvosoltuk, beültünk a dzsakuzziba. :D Miután a hőmérsékletünk elérte a maximális hőfokot, amit normális ember nem bír el, csak ha mondjuk fülig szerelmes, akkor visszaebickéltünk a kellemes úszóvízbe. Ezek rendszeres váltakozását azért néha lecseréltük a szauna, vagy a gőzfürdő iszonyú forró hangulatával, ahol is utánunk somfordált egy pasi. Uraim, csajozós duma: „és hányszor van betekerve a hajad a kontyba?” Na, abszolút menő szöveg, csak bírjam ki röhögés nélkül, ugyanis ezt Timinek mondta, én meg tettem magam, mint aki nem érti. Amúgy is olyan volt a krapek, hogy ahhoz a csajhoz ment oda, aki épp egyedül volt, vagy épp hozzánk igyekezett állandó jelleggel, de mindig eltértünk előle. A gőzfürdőből nem volt menekvés, mivel épp akkor mentünk be mi is. Hát kell ilyen is, legalább kacagtunk egy jót az eseten és tanultunk „menő csajozós” dumákat. Bejön a dolog...csak nem hinném, hogy a csajoknál. Szóval kedves férfi barátaim, egy jótanács! Ne ezzel a szöveggel környékezzék meg kiszemeltjüket!
Mindemellett nagyon kellemesen telt el az a 3 órácska és az utána torkunkon lecsusszanó hideg sör. Ennél nem kell kellemesebb időtöltés egy vasárnap délutánra.
És már most alig várom, hogy a másik jegyemet elhasználhassam egy kellemes ember társaságában...Szóval, kísérő kerestetik! Aki bevállal egy ilyen hawai expresszt! Jelentkezni nálam lehet, a készlet erejéig! :)

Felhők vagy a Szivárvány sokszínűsége?

A tapasztalat szerint ahhoz hogy szivárványt láss, el kell viselned az esőt

Mit tegyen az ember, ha nem süt a nap? Az ember felkel, próbál mosollyal az arcán ébredni, még akkor is ha a kedves szomszédok a kalapácsot és a fúrót részesítik előnyben a reggeli kávézgatás helyett. Na de ezen is túllépve, még a nap sem süt, bár már nappal van...mondhatnák a barátnőim, hogy "kellj fel, mert hasadra süt a nap!" Na de kelnék én, csak már sütne! De nem akar. A borús reggelek a jókedvet egy szempillantás alatt odébb állítják, hogy még a szívünkben se legyen egy csöppnyi fénysugár se.
De mindemellett, tegnapelőtt épp sétáltam fel a városba, és a felhők csudar világa mögül kikandikált egy kis szivárvány. Nem látszott túl sok belőle igaz, de aki nem sietett, és kicsit megpróbált élni is e rohanó világban, az észre vehette a kis színfoszlányt az égen. Egyből jókedv árasztott el, és végig futott rajtam, tetőtől-talpig, beleborzongtam és nem tudtam levenni róla a szemem. Bár rengeteg szivárványt láttam már, de ez a kis halovány színáradat úgy férkőzött be a szívembe, mint valami kis kenyérmorzsa egy koldusgyerek két kezébe. És ő nem tudja megenni, hisz ritka ily pillanat. Megbecsüli, és megosztja barátaival.
Így voltam én is ezzel a csodával, hisz mosolyra derített, amit aztán barátaimnak is tovább tudtam adni.
Jó lenne most is látni íly csodát az égen, de valahogy a felhők áradata nem akar tovaszállni, és néma, borús időt varázsol a szobámba. Ilyenkor minden sötétebb, és ez nyomasztó. S nincs más megoldás...valami jó kis zenét kell hallgatni, hogy az elkergesse a rossz hangulatot. S ha csak egy percre is, de derűsnek láthassuk a napunkat!

Hiány...

Egy kis idő kihagyásával újra nekimerészkedtem a blogírásnak...bár nem félszből nem írtam kicsiny "naplómba", hanem más problémák gördültek a billentyűzet és aprócskának nem mondható ujjacskáim közé...A problematikám fő helyén az időhiányom állt, másik pedig az internetem hiánya. E kettő keveredése már-már veszélyes műveletnek számít...Nem vagyok én mindig net közelbe, még akkor sem, ha sokan kételkednek benne, hogy így túlélem a nyarat...pedig nem nehezebb az effajta hiány, mint az, ha egy fontosnak tartott személy van távol tőled... Barátaim közül is kevesen vannak körülöttem, hisz kicsiny országunk akkora, hogy könnyebb lenne akárhova máshova eljutni...mintsem ODA. Az ő közelségük mindig felvidít, a kosárlabda kikapcsol és a motorozás öröme pedig feltölt. Ezek ötvözése tart életben a nyári semmittevésben, és várva az őszt, amikor is visszaáll minden a régi kerékvágásba. Remélem MINDEN, és nem csak az egyetem óráinak a sokasága, hanem a KEDVES emberek közelsége sem marad távol. Hisz fizikai távollátkor mindenki eltávolodik lelkileg is a másiktól és a visszarázódás időtartama megnövekszik. De lehet rajta segíteni! Csak akarni kell!

Mosolyt!

Mennyit változik az ember hangulata pár pillanat leforgása alatt. Egyszer fennt vagy, egyszer meg lennt azon a bizonyos hangulati szinuszgörbén. Van, hogy hiányzik valami/valaki és úgy tudsz örülni neki ha láthatod, mintha a világ egyik legnagyobb ajándékát kaptad volna meg abban a pillanatban. De lehet, hogy csak attól boldog leszel, ha rá gondolsz...nem az jut eszedbe, hogy hiányzik, hanem a vele eltöltött idő, a mókázás és ilyenkor ezernyi érzés önti el a lelked, csak úgy cikáznak a testedben az érzések, mint a villámok a felhők között, mikor nagy vihar van. Ilyenkor a lelkedben harcolnak. Valyon melyik lehet erősebb? A hiány érzet, vagy pedig az az érzés, amikor ha csak rágondolsz, egyből megjelenik az a furcsa görbe a szád szegletében...a mosoly... Végül is mindegy melyiket érzed, mert a hiánynak is tudsz örülni egy bizonyos szinten, hiszen tudod, hogy van akire gondolj és van aki gondol rád, és pozitív ember lévén, a jó dolgokra koncentrálsz és akkor még így is a boldogság sugározhat belőled! Mert ha boldog vagy, azt más is megérzi, és a boldogság tovább terjed. Járványként öleli körbe a világot és jut el tőled a világ másik oldalán élő emberig. Ez a mosoly. Sokszor nehéz, sokszor érzed hogy most nem megy, de akkor is meg kell próbálni! Csak az első lépés nehéz, azután már gyerekjáték! Magamnak is mindig ezt hangoztatom ha a rossz kedv lesz urrá rajtam. Legyünk hát öröm szerzők és örüljünk az élet apró ajándékainak, amivel megajándékoz bennünket, és vegyük észre a jót, a mosolyt és az örömöt. Hisz ez a lényege az életnek!

"Smile! Tomorrow can be worse!"

FelhŐk...

A felhők csak mennek, én maradok...maradok a gondolataimmal, maradok az érzéseimmel...és csak úgy vagyok. Vagyok magamnak....vagy talán másnak is...kitudja. Kinnt hideg van, bennem viszont tüzes láva ég...és ahogy ismét elmerülök a gondolataim tengerébe, ismét érzem....és a felhők még mindig csak mennek...az idő telik...és én még mindig csak itt űlök. Zene hallatszik valahol a távolban...csak foszlányok maradnak meg bennem, mert csak néha hallom...közben pedig mást látok és másra gondolok. Ő nincs most itt...megy ő is a felhőkkel...és majd talán a következő zivatarral újra láthatom...Talán...De most viszont, hogy a szél elvitte a felhőket, kikandikálni látszik a nap...az érzések kavalkádja lakozik bennem és döntésekre vár mindenki...és mindenki tőlem várja...minek kell mindig dönteni? És minek kell ennyit gondolkodni? Jó lenne csak úgy egyszerűen élni, és nem gondolni mindig mindent oly pontosan át. De én ezt nem tehetem...nem ilyen vagyok. Ezért tovább gondolkodom...és a felhők is csak szállnak tovább...és majd csak lesz valahogy! Az idő mindent megold, az idő viszont Isten kezében!

Fárasztó péntek, kellemes befejezéssel!

Nem kezdődött túl jól a mai napom, mert reggel 8-tól vizsgám lett volna, ha a tanárnő nem késik potom másfél órát...igen, nálunk ez úgy látszik megengedett...végül is nagy nehezen megkezdtük a vizsgát fél 10 körül, és 3-kor be is fejeztük. Azért húzódott el ennyire, mert az írásbelit szóbeli követte, ami a 4 tétel mellett még 2 tételt jelentett plusszba, persze sokkal átfogóbb tudást igényelt, mint az írásbeli része. De túléltem szerencsésen a délelőttöt. Ami a délutánt illeti, az már sokkal jobban telt. Igaz elaludtam kicsit a délután folyamán, de készen álltam az indulásra a megbeszélt fél hetes időpontban! A lakótársnőmékkel megszerveztük a mai kimenőnket. Kiültünk a tavon lévő kis teraszra, majd miután elütöttük az időt, egy séta erejéig felnéztünk a központba, ahol is már nem bírtunk magunkkal és bevacsiztunk. Majd jöhetett egy kellemes esti séta hazáig, ami kicsit nehézkesre sikeredett, mivel mindkettőjüknek gondja támadt a lábán lévő cipellővel. Hát nem a hamupipőke effektus lépett érvénybe, mivel nem lett volna jó rájuk a szurokba ragadott cipőcske... sőt, szerintem szívesen benne hagyták volna, ha megtehették volna... De valahogy mégiscsak kibírták a nehézségekkel és fájdalmakkal kikövezett utat hazáig. És egy jót aludhatunk holnap délig. Szeretem az olyan estéket, amikor csak spontán meggondolásból történnek a dolgok és nem kell mindent megszervezni előre, hogy hogy is lenne jobb. Remélhetőleg még sűrűn megismételjük ezt a kis kiruccanásunkat! :)

U.I.: Csakis Imola kedvéért...most ez a sláger minálunk...:)

Hétvégi kirucc - junius 11.

Csak hogy az elején kezdjem a történetet, elmesélem, hogy úgy kezdőtött az egész, hogy mikor leszállok a vonatról Váradon, egy kedves barátomat vélem megpillantani a peronon. Ő is várakozott, hogy a vonat beérkezzen. Nem hagyhattam ki, hogy megkérdezzem, hogy elibem jött-e ki az állomásra? Persze, tudtam én, hogy nem, de mikor meghallotta a hangom, rendesen meglepődött! Jó volt találkozni vele, mivel,jó pár hónapja nem láttuk egymást. Ezt követően meg is beszéltük, hogy 7végén kinézünk valamerre egy sörre...Bár pénteken fodrászkodtam, a szombati esküvő végett, de azért nagy nehezen megbeszéltünk egy időpontot, hogy hol és mikor is találkozzunk... persze mint mindig, most is később értem oda, de ez már megbocsájtható számomra... megszokás kérdése az egész... A hangsúly persze nem ezen van, hanem, hogy elmentem a találkozóra, persze motorral, mi mással...és a fiúk győzködtek (na, nem kellett nagyon...), hogy igyak meg velük egy sört, hisz sörözni mentem végül is... meg is ittam „nagy nehezen”... Bemutató gyanánt viszont mikor megérkeztem, eldőltem a motorral... nem akarattal, de ha az ember porba akar megállni, számolnia kell a vele járó kellemetlenségekkel, főleg egy 160 kilós motornál... szóval fogta magát és eldőlt... velem együtt... ami nem is lett volna akkora gond, ha nem pont a sebváltóra pukkan... és ezt az egészet mind csak akkor vettem észre, mikor indulni akartam. Annyit sikerült kiügyeskednünk a Lacikkal, hogy kiegyenesítették a sebváltót, és már nem akadt be, azaz lehetett váltani...de igen ám! De csak egyesbe tudtam betenni, nem akaródzott neki a kettes, emiatt pedig nagyon megijedtem, hogy így hogy megyek vele haza? Felhívtam Józsit, egy motoros ismerősöm, és annyit mondtam neki, hogy elvágódtam...nem is kérdezett semmi mást, csak hogy hol vagyok, és sietett, hogy segítsen. Mondta, hogy nagyon megijedt miután felhívtam azzal, hogy elvágódtam. Ott is termett 5 percen belül és felhívta egyik haverját, hogy mi tévők legyünk, hiszen kettesbe sem lehet betenni, nem hogy hazáig menjek vele. Egy leckét megtanultunk – amellett, hogy ne parkoljak porba – hogy álló motort nem lehet kettesbe tenni... Jó kis lecke volt ez, és az akkori szívverésem mindenen túl tett, mivel nagyon féltem, hogy ne legyen komoly baja. De minden esetre rájöttem, hogy van még egy Barátom. És ez jóleső érzéssel tölt el.

Szóval a pénteki kimenőmet sem fogom egyhamar elfelejteni. A segítségért pedig köszönet Józsinak, és millió hála! Túl éltem azt az estét, és még jól is fejeződött be...

Viszont jött a szombati party szervíz...az esküvő...na, az sem volt semmi...rájöttem, hogy egy bőgőmasina vagyok, mert nem csak az esküvő hatott meg, hisz egy „majdnemcsaládtag” ment férjhez, hanem azt is megkönnyeztem, amikor a majd 12 éve nem látott barátaimat ölelhettem újra. Nagyon furcsa volt velük találkozni, hisz így, már felnőttként találkozhattunk. Furcsa ez, hisz magamon nem veszem észre az idő múlását, de mikor találkozol az ezer éve nem látott barátaiddal, rá kell döbbenj, hogy az a fránya idő mily gyorsan is telik körülöttünk, és szép lassan felnövünk, s már nem bújhatunk álarcok mögé, vállalnunk kell azt,amivé váltunk, azt amilyenek vagyunk. És az ember igenis sokat változik pár év alatt. Az idő formál, megváltoztat, és csak azon vesszük észre magunkat, hogy nem olyanok vagyunk mint annak idején, 10 éve. De mégis, azért valami megmarad bennünk, valami, ami mi vagyunk, amilyenek voltunk... hiszen egy darabkánk nem változik és ez a darabka a szívünk. És mint annak idején, most is ugyan olyan jól elbeszélgettünk , csak a téma változik kicsit.Már nem a babákró és kisautókról, hanem az életről, a körülöttünk történő dolgokról elmélkedünk...de még mindig tervezzük az életünk, úgy, mint akkor...hiszen annyi mindenről álmodoztunk együtt, .mikor gyerekek voltunk...hiszen mi voltunk a legjobb barátnők...és érdekes, valahogy most is érzem, hogy közel van a szívemhez...benne él ő is. Hihetetlen volt találkoznom a testvérével is, hisz ő még csak most 15, de férfivé vált egy kis gyerkőcből, akivel akkor még közös témánk sem volt...most meg...amellett hogy egész éjjel együtt roptuk a táncot, és énekeltünk, úgy tudtam vele beszélgetni, mintha saját testvérem lenne. Egyszóval újjá születtem általuk, újjá éledt bennem az a gyerek, akinek egy részét ott hagytam akkor, amikor utoljára voltunk együtt, Magyarországon. Remélem ez nem történik meg újra, és tartani fogjuk a kapcsolatot...hisz nem egy nagy táv, és a barátság nem ismer határokat!

Mind emellett, ennyi érzelemdús programot átélve, még csak most jön a vasárnapi nap...A lényeg, hogy este vacsorázni mentünk egy Budapest melletti kisvárosba...nem volt túl messze, ezért én vezethettem. Persze, mint ahogy annak lennie kell, akkor kezd el esni a legjobban és villámlani is, amikor nálam a kormány végre! Az már mellékes, hogy sötétedik, az utcákat nem ismerem...sőt, még kilátni is alig látni az ablakon... De sebaj, túl lehet(ne) élni, ha a vacsora végezetével édesapám nem lett volna rosszul. Mivel, csak édesanyám ismerte hogy merre is van a panzió, ezért végül ő kísérte el apumat a taxival odáig, helyettem...de úgy egyeztünk meg, hogy vissza is jön. De az unokatestvérük is rosszul lett, ezért lefújtuk,anyum visszajöttét, inkább mi is hazamentünk... Igen ám! De a kocsi nálam, mamám velem, esik és még villámlik is...beülve a kocsiba pedig nem látok semmit ki. A nehézségeket elhárítva nagynehezen beérünk Bp-re...persze a hosszú fázist nem lelvén, csak röviddel utaztunk... Ráadásul még minden kisutca jobbkézszabályos is! Azt hittem behülyülök... minden kisutcánál lefékezni... megállni... szétnézni (mikor amúgy sem látsz semmit)... sőt, még a házat is nehezen lelte meg Csini, (aki mellém beült, hogy azért érjünk haza), mivel ők is csak pár napja költöztek a környékre....na, semmi baj...megérkezünk végül nagy nehezen a panzióba, ahol már anyum nagyon ideges volt. Meg is értem, hisz akkor vezettem azt a kocsit harmadjára, viszont amellett nagyon jól ment...csak ezt édesanya nem érezte... A végére már ő is megnyugodott és kipihentük a fáradalmakat.

Ilyen élménydús hétvégém régen nem volt, de nagyon jól telt, még akkor is, mikor hazaérkezve egyből mehettem vizsgázni...persze alig tanultam rá, de mindemellett elég jól összejött...Szóval legközelebb is be lehet szervezni ilyen jó kis programokat! Mert mindent túl lehet élni! Jó értelembe persze!

Egy gyertya érted ég! Egy ima most érted szól! És a könny is kicsordul...

Reggel cseng a telefon…nézem, egy volt osztálytársam – mostan pedig párhuzamos osztályba járunk – gondoltam valami egyetemmel kapcsolatos megbeszélni valója van...erre azzal kezdi, hogy rossz híre van... Meghalt egy volt osztálytársnője, Domján Tímea, akit én is jól ismertem. Nagyon megrázó volt, és egyből asszociáltam azzal, hogy a barátja nagy motoros révén, baleset történt... Még Tibi is meglepődött... Úgy maradtam...egy hang sem jött ki a torkomon. Aztán beszéltem barátnőmmel, Edinával, akinek pedig csoporttársa volt, hogy tudja-e a szörnyűséget?...sajnos már nagyjából mindenki tudta.

Péntek este történt...az úton haladva elébük vágott egy állat sofőr. Nem tudok részleteket, de nekem annyi elég, hogy meghalt egy kedves barátom...annyi idős volt mint én, és már tervezgette az esküvőjét a kedvesével. Erre tessék, meghalnak! Ők, akik élni akartak...ők akik értették az élet értelmét...ők akik tudtak szeretni és szerették őket!

Bekapcsolom a gépem, és mint minden reggel, ma is megjelenik egy idézet a bibliából. Ma ezt olvashattam pont (kicsit megrázó volt ez még igy plusszba): „Életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.” Hát megdermedtem....aztán rámjött a sírhatnék...egyszercsak a felszínre tört...pedig nem akartam, de valahogy csak jött....barátnőm, Imola vígasztalt meg...jó, hogy van nekem... Örülök, hogy ilyen emberekkel hozott össze a sors, mint amilyenek a lakótársnőim. Nem tudom milyen lenne az életem nélkülük, és milyen lettem volna nélkülük...

Ez a borzasztó hír, mint valami sötét árnyék kísért végig a nap folyamán, és nem hagyott nyugodni. Akárhányszor abba hagytam a munkám, rá gondoltam...arra, amikor utoljára találkoztunk...arra, ahogy mosolygott...arra, ahogy átölelték egymást kedvesével...és arra, hogy már nem fogunk találkozni? Az nem lehet! Nem tudom elhinni, hogy ennyi egy élet, és nem lehet visszafordítani az időt!

„Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog,
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott.” Lord

In Memoriam: Domján Tímea és Fazekas Zsolt

Motoros tragédia...megint...

Döbbentem olvastam az interneten a legujjabb tragédiát, hogy hogy is kell meghalnia egy fiatal gyermeknek. A szörnyűség Kolozsváron történt, tegnap, amikor is a 17 éves fiatal srác kölcsönkérte a barátjától az újonnan vett Kawasaki Ninja motorkerékpárját és nem elég, hogy jogosítvány, illetve tapasztalat nélkül tette mindezt, még ráadásul sisak nélkül száguldozott 130-140-es sebességgel. Nem tudom eldönteni, hogy az ilyen ember születésétől fogva beteg (mentálisan), vagy csak időszakos elmezavar gyötri...Bár az sem normális, hogy oda adta a tulajdonos a fiatalnak, hiszen tudatába lehetett annak, hogy mennyi hiányossága van a srácnak. Szomorú, hogy ilyen áldozat kell történjen, hogy az ember elszörnyedjen, és elgondolkozzon mennyi őrült van a világon...csak sajnos nem mindenkinek elég még ez az áldozat sem, hisz jön a másik, és azt mondja, hogy én úgy is ügyesebb vagyok és okosabb, velem ilyen úgy sem történik, és hősködése árát balesettel fizeti meg. Nagy ár ez, főleg ha az életedbe kerül, vagy „csak” egy életre nyomorékká tesz egy effajta megnyilvánulás.

Ime a kép a fiatal srácról, aki szörnyet halt a balesetben, nagyon remélem, hogy ezek után aki ezt olvassa, nem fog hősködni, hisz egyáltalán nem éri meg az a pár perc "dicsőség"... Bővebben pedig, románul, itt lehet olvasni róla!

Az sem mellékes, bár ez már más szempont, hogy mennyire nincs motorkultúra még nálunk. Minap motoroztam odahaza Váradon, tudni kell, hogy nekem csak egy 250-es Kawasakim van, chopper, és ez nem sportmotor. Bár ezt a sok bunkó (elnézést a kifejezésért, de másképp nem lehet) nem tudja, aki a stopnál beáll mellém, és bőgeti a motort, jelezve, hogy ő ügyesebb, és úgy is lehagy! Ilyenkor mi más a teendő? Bőgetem kicsit a motort....vált a lámpa...indulunk mindketten....és én rögtön indulás után befékezek kicsit, hogy szabad teret engedjek az idiótának, aki azt hiszi, hogy most versenyezni fog velem...Hát tévedett! De sajnos van, aki versenyzik, hisz ha sportmotorja van valakinek, miért is ne (ezt mondják egyesek) és csodálkoznak az újságban megjelenő gyászhirdetésen...már ha tudnak...

Kicsit morbid, de ez az igazság.

Szívből remélem, hogy változni fog az effajta elgondolás, és nem kell ilyesmikről olvasnunk vagy hallanunk! Addig is éljenek a szelíd motorosok! :)

Sporthétvége

Mikor szép az idő, általában biciklivel közlekedek. Nem tettem másképp ma se. Nagyon örültem mikor láttam reggel, hogy milyen szépen süt kinnt a nap! Kapva-kaptam az alkalmon és előszedtem a biciklim. Azzal mentem egyetemre is és délután kinéztem a kosárpályára. Ma a kosarazás helyett fociztam egy jót az egyik volt osztálytársnőmmel és csapatával. Régen sokat játszottam a fiúkkal, mivel több volt belőlük, mint a lányokból. De később átvette a kosárlabda az életem irányítását, és minden más a második helyre szorult miatta. Lassan mindent hozzá igazítottam, bár még most is megtörténik nagyritkán. Szóval meghívtak a csapatba kapusnak, merthogy nincs nekik....hát rendben. Csütörtökön foci tehát! Aztán a hétvégén rohanás haza, edzésre, merthogy otthon kosármeccs...ismét...azért kíváncsi vagyok, hogy milyen színtű lesz a mostani...eddig mindig csalódtam valamennyiben...bár valamivel mindig jobban sikerült mint az előző. Reméljük ez most sem lesz másképp! Szóval sporthétvégének nézünk elébe! Alig várom! Reméljük a legjobbakat, és szorítsunk a többi diáknak, akik a 7végén mérik össze erejüket a pályákon, hiszen Kolozsváron is most kerülnek megrendezésre a diáknapi bajnokságok...mindenféle labdajátékok, meg miegymás. Nagy sajnálattal vettem tudomásul, hogy nem maradhatok, mert persze, mint mindig, most is egyeznek az időpontok a Váradon megrendezett játékokkal. Kezdek lassan beletörődni, hogy mindig így járok. Azért szorítok a Slicceseknek, akik mellékesen 8 évesek lettek! Hajrá gyerekek! Ti fogtok nyerni! Csak mindenki hozza a legjobb formáját!

Majális, azaz "gulyáskirály" kerestetik!

Hogy örül mindenki mikor már látja a rossz idők végeztével az időnként előbukkanó napot. Egy igazi örömforrásként hathat az emberre, és a lélekállapotát is javíthatja ha kimegy a szabadba. De hogy milyen rosszul kezdődött a hétvége! Hogy miért? Mert reggel 7-kor, mikor felébredtem, azt látom, hogy nem látok semmit. Semmit, aminek örülhetnék. A felhők rengetege borítja az eget, és zuhog az Isten áldás. Ami a földnek már-már hiányzott is, nem úgy a majálisozóknak! Sebaj! Az ember optimista létére felkel ilyenkor is nagy nehezen...készülődik is...bár a kedve csöppet bágyadt, a reményt nem adja fel! 9 óra körül ki is érünk a várba, egyedül a mi részünknél áll üresen a kijelölt terület, mindenhol már ügyeskednek....édesapámmal beállunk mi is, az egész részen egy 50 literes üst tátong egyedül, és a hozzá való hús...más semmi...mi is csak úgy állunk ott...díszként, csak hogy ott is legyen már valaki! A kollégával beszélve, elmondja, hogy kora reggel látván a hatalmas felhőket, felhívta a váradi meteorológiai intézetet, hogy megtudakolja, milyen idő is vár ránk aznap. Ezt válaszolták: „5 percig még esik, utána eloszlanak a felhők!” Ezért nem lett elhalasztva, és csoda folytán, tényleg esett még kb. 5 percig, mire elállt, és még a nap is kisütött...majd csak délután fele csöpörödött el egy keveset még, de annak is vége lett nemsokára! Szóval állunk ott, mindenkinél a tűz már ég, nálunk sehol-semmi! Hát, mi lesz ebből? Mindig mi vagyunk elmaradva, de most én vagyok a főszakács, valamit kéne már tenni, mert így nem lesz jó! Nagy nehezen megérkezik a fa is, kezdhetjük a tűzrakást...igen ám, de a papír hiányzik... Hogy fogjuk azt meggyújtani? Hmm...nem akar semmi se összejönni! Eszébe jut az egyiknek, hogy van egy üveg benzin a kocsijában, majd azzal! Nos, nagynehezen a tűz már ég! Végre! Legalább ez megvan! Kezdhetjük a babgulyásgyártást! Hozzávaló fűszerek...megvannak! bab....megvan! hús....megvan!...más nem is kell! A pörkölt-szaftig bírták egyesek, ott aztán nem volt megállás! Jött a „mártogatott kenyér”! A két, majd 4 éves csöppség így kérte a kenyeret, ami nagyon ízlett az ikreknek. Öröm volt nézni, ahogy ettek – enni valóak voltak! :) Ezek után jöhetett a többi és pár óra múltán vihettem is a zsűrinek az adag babgulyást kóstolónak! Tudni kell, hogy a harmadik helyet húzták a „terepen”, harmadikat húztam a zsűrinél és harmadiknak jelöltek a tisztelt zsűritagok! Mondja valaki, hogy nem három a magyar igazság! Mikor a színpadon állva hallom, hogy hármat jelöltek meg díjazottnak, akkor éreztem, hogy benne kell lennem! Úgy volt, hogy csak a legjobb lesz díjazva. És IGEN! Harmadik lett a RÉT-körzete! Eddig még nem sikerült „dobogós” helyet kiharcolni – most legalább ennyi, harmadik! Ami nem is rossz, hisz 9 körzet versengett, jobbnál-jobb szakácsokkal az élükön! Kicsit büszke voltam magamra, hogy sikerült felküzdenem a körzetünket és nagyon jól esett az utána fogadó dícséret özön! Jövőre azért majd igyekszünk jobbak lenni! Reméljük sikerül!

Az akarat

...várom, hogy vegye már valaki észre, hogy sírok
És csak kezeket látok furcsa magasban
Kiáltanék nem így akartam
És nem tudom, hogy mért vagyok itt...
....Megszült a világ, hogy sorsom is legyen
Hogy eltékozoljam az összes életem.
Nem érti senki és Te sem tudod
Hogy mitől félek, hogy miért hallgatok
Arról, amit mondani kell
Amit helyettem senki nem mondhat el...

~Republic : Furcsa Magasban~

Ha az ember elgondolkozik az életén, rájön hogy valamiért, valakiért született erre a földre, és nem szabad feladja az élet megannyi harcában – lehet az könnyű, vagy nehéz –, amit az ember nehezen bír. Olyan is van aki emiatt öngyilkos lesz. Ha már nem érzi, hogy ő maga irányítja az életét, akkor inkább eldobja. Meg sem próbálja megkeresni a kiutat, inkább azt mondja, hogy vége! Ez az amit nem szabadna, hisz mindig van aki segít, van aki megmutatja az utat, és ha kell segít elindulni rajta, megadja azt az első lökést, mert csak az első lépés a nehéz, utána már megy minden magától... Mint a kisbabáknál…nehéz felállni, nehéz az elindulás, de ha egyszer megtörtént, akkor nincs megállás! Az élettel is így áll a helyzet! Az egészet csak akarni kell, és tudni hogy minden sikerülhet, mert nekünk küldetésünk van ezen a földön.
Nagyon sok koldus él a világ megannyi táján...néha megkérdezem magamtól, vajon miért? Mert nem hiszem, hogy csak rajta múlna a szerencsétlensége….Persze itt is, mint mindenhol akadnak kivételek, de az az ember nem biztos, hogy így akarja leélni az életét! Egyszerűen nem kap egy segítő kezet, akiben megbízhat, akiben számíthat....Olyan ez az ember, mint valami tehetség, aki a világ pódiumára várakozik és csak várja, hogy felfedezzék….de hiába várja, nem konferálja fel senki, és minden próbálkozása hiábavaló.… Akad azért olyan is, aki csak a sültgalambra vár, és annak érdekében, hogy valami jobb történjen vele nem mozdítana meg egy kavicsot sem és csodálkozik és átkozódik, hogy milyen rongy az élete, neki semmi sem sikerül, és mindenki ellene van. Nem veszi észre, hogy ahhoz, hogy az életén változtatni tudjon, saját magában kell rendet teremtsen, és elhatározza, hogy ez nem mehet így tovább, és AKAR valamit kezdeni az életével! Egyszóval minden csak akarat kérdése! És az akarat, az akarás bennünk van, csak meg kell lelnünk, és nem szabad hagynunk, hogy eltünjön...meg kell ragadni! Mert könnyedén tovatűnik... Ne hagyjuk, hogy a lehetőségek tárháza bezáruljon előttünk, és ha mégis megtörténne, keressük meg a hozzá illő kulcsot, és ha tehetjük, segítsünk másoknak is megnyitni a kapukat!
Az élet tele van kérdéssel, bizonytalansággal, de a válasz körülöttünk található és főleg magunkban! Meg kell tanulni nyitott szemmel járni, a válaszokat megfejteni, mert lehet nem mindig értjük, amit az élet akar számunkra nyújtani! A lehetőség tehát mindenki számára nyitott ajtó lehet! Csak bízz magadban, és persze a melletted levőkben is!

„Erős akarat minden akadályt legyőz – erős akarat csak erős hitből fakad”-dr. Földesi Ferenc

It's a happy day!

A boldogság a lélek állapota. Mikor boldogok vagyunk, mindent szépnek látunk, akkor süt a nap, mosolyog az élet, és minden úgy jó, ahogy van. Könnyű a boldogságot szerte hinteni, ám ezt nem mindenki tudja, vagy csak éppen nem akarják tudni? Nem tudom. Ám ha elhaladok egy úton, azt veszem észre, hogy mindenki el van magával - vagy hallgatja a fülébe dugott zenét, és teljesen elzárkózik a világtól, vagy éppenséggel lehajtott fővel halad az úton, és csak épp azt figyeli, ami a lába alá kerül...vagy még azt se. Dehát nem lennének boldogok az emberek? Ezt nekem olyan nehéz felfogni, hisz boldognak lenni nem egy nehéz művelet. Nem kell mást tenni, mint mosolyogni. Ha mosolyogva haladsz az úton, észre veheted, hogy más is mosolyogni fog... eléggé ragadós... szerencsére! :) Örülök, ha látom az embereket kacagni, vidámnak lenni, hisz mi másért kéne élni, ha nem azért, hogy boldogok legyünk! Persze az embernek vannak hullám-völgyei, sokszor olyanok vagyunk mint a színusz-görbe, egyszer fenn - egyszer lenn.... nem tudom ezzel más hogy van, de én jobban szeretem a "fenti" létet.... olyankor minden szép, és mindent könnyebb elfogadni, még akkor is, ha nem is tökéletes. Ezért igyekszem mindig mosolyogni, és pozitívan állni a dolgokhoz, így remélem másnak is segítségére lehetek...