A felhők csak mennek, én maradok...maradok a gondolataimmal, maradok az érzéseimmel...és csak úgy vagyok. Vagyok magamnak....vagy talán másnak is...kitudja. Kinnt hideg van, bennem viszont tüzes láva ég...és ahogy ismét elmerülök a gondolataim tengerébe, ismét érzem....és a felhők még mindig csak mennek...az idő telik...és én még mindig csak itt űlök. Zene hallatszik valahol a távolban...csak foszlányok maradnak meg bennem, mert csak néha hallom...közben pedig mást látok és másra gondolok. Ő nincs most itt...megy ő is a felhőkkel...és majd talán a következő zivatarral újra láthatom...Talán...De most viszont, hogy a szél elvitte a felhőket, kikandikálni látszik a nap...az érzések kavalkádja lakozik bennem és döntésekre vár mindenki...és mindenki tőlem várja...minek kell mindig dönteni? És minek kell ennyit gondolkodni? Jó lenne csak úgy egyszerűen élni, és nem gondolni mindig mindent oly pontosan át. De én ezt nem tehetem...nem ilyen vagyok. Ezért tovább gondolkodom...és a felhők is csak szállnak tovább...és majd csak lesz valahogy! Az idő mindent megold, az idő viszont Isten kezében!
