Mi a büszkeség, s mi a gőg? Az ember addig, s úgy titkolja saját érzéseit, ameddig csak tudja, de vajon van-e értelme, eme emberi butaságnak? Előítéletet hozni könnyelműség, és elismerni a tévedést már közel sem oly egyszerű.
Kedvenc filmem nem lehet más, mint a Büszkeség és balítélet , igaz csak a sorozat változata, hiszen hiába is néztem a filmet, nem tudott annyira átjárni és megfogni, mint a Mr. Darcy-t játszó Colin. Tagadhatatlan tény, hogy egyedüli színész, akinek megnézném összes filmjét, az Colin Andrew Firth ,akit a legtöbben Darcy-nak ismerhetnek. Egyedi stílusa az első percben levett a lábáról. Kicsit zárkózott természete és kellemes modora minden filmjében végig kíséri. Nem lehet az életben sem más, hisz teljesen eltér mindenféle színésztől.
Azok az idők...nagyon irigylem őseimet, akik abban a korban élhettek. Sem rohanó világ, sem zűrös életforma. Teljesen más világ...más érzésvilág. Ha akkor éltem volna, biztos nagyon boldogan teltek volna napjaim, s milyen jó is lett volna ha egy Mr. Darcy kérte volna meg a kezem... (huhha…teljesen átmentem nyálasba…:) ), bár szívem nyíltságát visszafogottabban kellett volna kezeljem mindenesetre...
Nagyon élveztem, főleg amikor visszafele jövet zivatarban rázkódott a gép. A földre szállás kissé
nehézkesen történt, de a fellegek feletti élmény semmihez sem fogható. Az a tudat, hogy km-ekre vagyok a Földtől, s hogy ott járhatok, ahol pár éve még ember gondolni sem merte volna....hát....bár sok embernek ez már mindennapos élmény, de számomra megmarad annak a kis lépésnek, ami hatalmas előrelépést jelent. Még pilótának is elképzeltem magam megannyiszor...ha már motorozok, mit nekem egy pilóta engedély? :)
Szóval a repülésem Brüsszel megismeréséhez segédkezett, és új ismeretek szerzésére...hogy az új barátságokról ne is szóljak...Hiszen mindig a legjobb pillanatai egy ember életének, szerintem, amikor is új barátokra tesz szert! Ez most sem történhetett másképp szerencsére. Remek emberek társaságát tudhattam magaménak, és barátságuk remélem megmarad irányomban...(Most olvasom csak vissza, hogy miket írtam, s hogy milyen a hangvételem...hát, látszik, hogy a film mély nyomokat hagyott bennem... remélem azért még végig olvassátok... :)).... Szóval megismerhettem a város szépségeit, utcáin a házak egyedi stílusjegyeivel. Egyik blogban ezt olvashattam, s teljesen egyet értettem vele, bár csak három napot tölthettem Európa egyik
legjelentősebb központi városában: "Brüsszel hangulatát nem olyan egyszerű megfogni. Könnyű lesajnálóan rámondani, hogy kicsi, provinciális és kaotikus. Hogy az benne a legjobb, hogy számos izgalmas metropolisz közel van (Párizs, London, Amszterdam). Múltkoriban el is szégyelltem magam, amikor valaki egy társaságban kifakadt, és vehemensen a védelmére kelt. Meg kellett állapítanom, hogy valójában mennyire egyetértek azzal, hogy Brüsszel nem kínálja tálcán magát, mint egy Párizs, hanem hozzá venni kell a fáradságot, és az időt, hogy az ember felfedezze, és ráérezzen. Különösen nehéz az itt élő külföldiek kozmopolita, eurokrata látásmódján túli, igazi, belga életmódba bepillantani. Az eklektikus városképet jómód, kényelem, burzsoázia, némi szürrealizmus és dekadencia tölti meg, amibe nem egyszerű belecsöppeni, mert leginkább csöndben, a kulisszák és zárt ajtók mögött történik."
Hazaérkezésem után visszacsöppentem a régi kerékvágásba, ami nem tarthatott sokáig, hiszen hivatalos lettem a fogorvosomhoz nem sokkal ezután. Nem igazán örültem neki, hiszen nagyjából egy éve halogatom a látogatást, aminek a következménye utol is ért. Az operáció hosszabb és fájdalmasabb volt, mint ami lehetett volna tavaly nyáron, és ezt csak magamnak köszönhetem, és a butaságomnak, hogy nem vettem elejét a dolgoknak. Kemény tanulság volt számomra, és ezentúl, legyen bármi egészséggel kapcsolatos ügy nem fogom halogatni, hisz nem múlik el magától...itt nem igaz az az ál kapaszkodó, hogy az idő mindent megold. Téves meglátás, most már én is belátom. Legszörnyebb időszakomban is az volt a legelviselhetetlenebb, hogy nem tudtam nevetni...a beszédről nem is szólva.... De a mosoly... Szerencsére elmúlt, bár még most is érzem „utóízét”, de bizakodom, hogy rövid időn belül, csak egy rossz emlék marad.
Viszont örömmel figyeltem minden fájdalmamat félre téve, hogy közeli ismerőseim, barátaim féltőn érdeklődtek mindvégig, s mellettem álltak akkor is, ha kilóméterek sokasága húzódott közöttünk.
Nagyjából ennyi lenne mozgalmas életem érdekesebb mozzanataiból...egy Madách idézettel búcsúzom:
De a mosoly urának ajkain,
Az önhitt gőg, a gúnyos megvetés,
Mely szolgájára nem csak láncot ver,
De homlokára bélyeget is vés.
