Én vagyok hülye, vagy a tükör görbe?

Reggel a telefonom ébreszt, csak épp nem a megszokott hangon...gyorsan felveszem, reflexből ment, nem úgy mint a beszéd ily korai órában... A csoporttársam hívott, hogy 10-re a kerámia gyárban kell lennünk és hogy ne késsek! Jó vicc, gondoltam, miközben kecmergek kifele az ágyból, s megszólal az ébresztőm is. Akkor döbbentem rá, hogy nincs is olyan korán, s hogy csipkednem kell magam...Nagy nehezen készen is lettem, s a 20-as buszt próbáltam elérni, 18-as indulással...ami csak annyit tesz, hogy a busz egész után 20 perccel indul a megállóból, én viszont egész után 18 perccel indultam a házból. És hiába rohantam, a busz akkor fordult ki a megállóból. Természetesen hiába is intettem le, nem állt meg... viszont engem nem akármiből faragtak, és nem adom fel egykönnyem, ezért aztán átrohantam a másik sarokra, hátha ott szerencsém lesz. Ha pedig nem, akkor megyek gyalog... De ahogy várakozok a szabad átjárásra, nyílik a busz ajtaja. Felengedett! Persze én rendesen, hangosan megköszöntem, ő meg azért elmorogta, hogy nézzem máskor az órarendet!...de ekkor kit érdekelt már, hogy mit mondd? Örültem, hogy nem fogok elkésni, és csak mosolyogtam! A tanulság pedig, hogy soha ne add fel!
Hazafele, kigondoltam mit is főzök a hétre...már mindent megvettem pénteken, csak mivel egész hétvégén születésnapokra voltam hivatalos, nem kellett főznöm...Szóval minden adott...majdnem. Csakhogy belépvén a konyhába, rádöbbenek a rideg valóságra, hogy én itt biza nem tudok főzni! Lehet csak én vagyok túl finnyás, de koszos konyhában nekem nem megy! Ezért aztán nekifogtam! Először is a kamrát tettem rendbe, mivel tele volt minden féle vacakkal, régi zöldséggel, és nem utolsó sorban: szeméttel... és még csodálkozunk hogy jönnek a csótányok! Na de én nem hagytam nekik helyet az éléskamrában, és jól befújtam nekik! Utána kisepregettem, mert hát utoljára takarítva még a porszívó-korszakban volt, amikor még könnyen ment minden, s nem kellett a kis koszokat felszedegetni! A szemetesről meg nem is beszélve...egyik helyről a másikra rukapáljuk, mert hát hozzányúlni?! Az is akkor volt kimosva, mikor tavaly tavasszal nagytakarítottam...na de mondom, lehet velem van a baj, hogy igényes vagyok... lehet csak én szeretem, ha a csurgató nem nyálkás, ha nincs szemét a szemetes MELLETT, és nem púposodik addig, míg ki nem hull belőle ami a legtetejére lett még rápaszírozva....vagy ha a kosz nem lepi el a konyhát és az előteret...lehet, hogy csak VELEM van gond! Na, de miután mindent elintéztem, nekiláthattam az ebéd elkészítésének, és megebédelhettem. Nagy megnyugvásomra, tisztaságban! Most pedig vár rám egy kiadós bicajozás, hogy jobban érezzem magam ebéd után... Persze biztos nekem is vannak rossz tulajdonságaim, vagy lehet az ilyen kis apróságok csak az én szememet szúrják, pedig nem vagyok nagy rendmániás. Ha meglehet tenni pár perc alatt, akkor miért ne? Jah, lehet a gyűrű zavaró az ujjokon! Na sebaj, vár rám a biciklim!
Mindenkire süssön a nap és szép délutánt! :)

Élményeim foszlányai és árnyoldalai...

"In vain have I struggled. It will not do. My feelings will not be repressed. You must allow me to tell you how ardently I admire and love you."

The kedvenc:
Mi a büszkeség, s mi a gőg? Az ember addig, s úgy titkolja saját érzéseit, ameddig csak tudja, de vajon van-e értelme, eme emberi butaságnak? Előítéletet hozni könnyelműség, és elismerni a tévedést már közel sem oly egyszerű.

Kedvenc filmem nem lehet más, mint a Büszkeség és balítélet , igaz csak a sorozat változata, hiszen hiába is néztem a filmet, nem tudott annyira átjárni és megfogni, mint a Mr. Darcy-t játszó Colin. Tagadhatatlan tény, hogy egyedüli színész, akinek megnézném összes filmjét, az Colin Andrew Firth ,akit a legtöbben Darcy-nak ismerhetnek. Egyedi stílusa az első percben levett a lábáról. Kicsit zárkózott természete és kellemes modora minden filmjében végig kíséri. Nem lehet az életben sem más, hisz teljesen eltér mindenféle színésztől.

Azok az idők...nagyon irigylem őseimet, akik abban a korban élhettek. Sem rohanó világ, sem zűrös életforma. Teljesen más világ...más érzésvilág. Ha akkor éltem volna, biztos nagyon boldogan teltek volna napjaim, s milyen jó is lett volna ha egy Mr. Darcy kérte volna meg a kezem... (huhha…teljesen átmentem nyálasba…:) ), bár szívem nyíltságát visszafogottabban kellett volna kezeljem mindenesetre...

Hogy másról beszéljek, mielőtt még elolvadnék a gondolataimtól, először is elnézést kérnék minden ismerősömtől és szeretteimtől, akiknél nem jelentkeztem egy ideje, és akik hiányolták sokszor értéktelen írásaim. Nagyjából egy hónapja történt velem életem egyik leggyönyörűségesebb élménye amit eddig átélhettem. Némi bizsergés vette át a hatalmat rajtam, amikor először szorulhatott össze a gyomrom eme érzés kapcsán. A mámor hatalmában, és egyben az izgalomtól, teljesen el voltam szállva, szó szerint... hisz életemben először repültem! Nagyon élveztem, főleg amikor visszafele jövet zivatarban rázkódott a gép. A földre szállás kissé nehézkesen történt, de a fellegek feletti élmény semmihez sem fogható. Az a tudat, hogy km-ekre vagyok a Földtől
, s hogy ott járhatok, ahol pár éve még ember gondolni sem merte volna....hát....bár sok embernek ez már mindennapos élmény, de számomra megmarad annak a kis lépésnek, ami hatalmas előrelépést jelent. Még pilótának is elképzeltem magam megannyiszor...ha már motorozok, mit nekem egy pilóta engedély? :) Szóval a repülésem Brüsszel megismeréséhez segédkezett, és új ismeretek szerzésére...hogy az új barátságokról ne is szóljak...Hiszen mindig a legjobb pillanatai egy ember életének, szerintem, amikor is új barátokra tesz szert! Ez most sem történhetett másképp szerencsére. Remek emberek társaságát tudhattam magaménak, és barátságuk remélem megmarad irányomban...(Most olvasom csak vissza, hogy miket írtam, s hogy milyen a hangvételem...hát, látszik, hogy a film mély nyomokat hagyott bennem... remélem azért még végig olvassátok... :)).... Szóval megismerhettem a város szépségeit, utcáin a házak egyedi stílusjegyeivel. Egyik blogban ezt olvashattam, s teljesen egyet értettem vele, bár csak három napot tölthettem Európa egyik legjelentősebb központi városában: "Brüsszel hangulatát nem olyan egyszerű megfogni. Könnyű lesajnálóan rámondani, hogy kicsi, provinciális és kaotikus. Hogy az benne a legjobb, hogy számos izgalmas metropolisz közel van (Párizs, London, Amszterdam). Múltkoriban el is szégyelltem magam, amikor valaki egy társaságban kifakadt, és vehemensen a védelmére kelt. Meg kellett állapítanom, hogy valójában mennyire egyetértek azzal, hogy Brüsszel nem kínálja tálcán magát, mint egy Párizs, hanem hozzá venni kell a fáradságot, és az időt, hogy az ember felfedezze, és ráérezzen. Különösen nehéz az itt élő külföldiek kozmopolita, eurokrata látásmódján túli, igazi, belga életmódba bepillantani. Az eklektikus városképet jómód, kényelem, burzsoázia, némi szürrealizmus és dekadencia tölti meg, amibe nem egyszerű belecsöppeni, mert leginkább csöndben, a kulisszák és zárt ajtók mögött történik."

Hazaérkezésem után visszacsöppentem a régi kerékvágásba, ami nem tarthatott sokáig, hiszen hivatalos lettem a fogorvosomhoz nem sokkal ezután. Nem igazán örültem neki, hiszen nagyjából egy éve halogatom a látogatást, aminek a következménye utol is ért. Az operáció hosszabb és fájdalmasabb volt, mint ami lehetett volna tavaly nyáron, és ezt csak magamnak köszönhetem, és a butaságomnak, hogy nem vettem elejét a dolgoknak. Kemény tanulság volt számomra, és ezentúl, legyen bármi egészséggel kapcsolatos ügy nem fogom halogatni, hisz nem múlik el magától...itt nem igaz az az ál kapaszkodó, hogy az idő mindent megold. Téves meglátás, most már én is belátom. Legszörnyebb időszakomban is az volt a legelviselhetetlenebb, hogy nem tudtam nevetni...a beszédről nem is szólva.... De a mosoly... Szerencsére elmúlt, bár még most is érzem „utóízét”, de bizakodom, hogy rövid időn belül, csak egy rossz emlék marad.

Viszont örömmel figyeltem minden fájdalmamat félre téve, hogy közeli ismerőseim, barátaim féltőn érdeklődtek mindvégig, s mellettem álltak akkor is, ha kilóméterek sokasága húzódott közöttünk.

Nagyjából ennyi lenne mozgalmas életem érdekesebb mozzanataiból...egy Madách idézettel búcsúzom:

De a mosoly urának ajkain,
Az önhitt gőg, a gúnyos megvetés,
Mely szolgájára nem csak láncot ver,
De homlokára bélyeget is vés.