Oldalak

2008. május 20., kedd

Hit, remény, magyarság!

Ismét eljöttek a választások, vele együtt a hajrá! Kivételesen "felső utasításra" kerültem Váradra, s nem az ottani emberek gondoltak rám. Ez nagyon meglepett, és ennek megfelelően, el is vállaltam. Igen ám, csak nem gondoltam végig, hogy épp vizsgaidőszak következik, és ebből még zsúfolódás lesz a határidőnaplómban. Eddig is rendszeresen részt vettem az RMDSZ tevékenységeiben, mint például: országjáró kampány körúton vettem részt,fát ültettünk, fórumokat szerveztünk, "nyuszi ül a parkban" nevű programmal gyermekeket vidítottunk, árvaházba vittünk kis csomagot a szeretetünkkel fűszerezve, március 15.-ét ünnepeltünk, és még sorolhatnám a jobbnál jobban sikerült eseményeket! Tehát, ismét itt a "kampány-láz", és nem csak! Hiszen Váradnak olyan polgármesterre lenne szüksége, aki nem csak a románok nyelvét beszéli, de az emberekét is, nem csak a problémákat nézi, de tesz is azok megoldásáról, és nem az az egyetlen célja, hogy saját malmára (pártjára) hajtsa a vizet! Mert mi folyik Váradon a Kőrösön kívül, rossz elmondani is...a fejetlenségen kívül és a rossz szervezések mellett, magyar ellenesség is, amit itt, Kolozsváron, Funar leváltásával reméltük, hogy vissza nyomunk. De ez nem lehetséges olyan emberekkel, akik mai napig vallják "hitvallásukat", azt, hogy "magyar embernek nincs mit keresni magas pozícióban". Ez nem kellene már téma legyen, hanem ha arról van szó, EGYÜTT, kéz a kézben tenni a városért, azért, hogy ténylegesen Európai várossá, és ezáltal Európai országgá tudjunk együtt fejlődni.És a hangsúly ténylegesen az EGYÜTTÖN van! Nem az lenne a cél, hogy Románia és Erdély külön utakon járjon, hanem legelőször is a megerősödést kéne megszervezni. Persze mindemellett, a magyaroknak nem széthúzniuk kellene, hanem együtt megmutatni, hogy mire vagyunk képesek, így is, kicsit elnyomva! Mert ha kevesen is, de mi ismerjük egymást, s könnyebben be lehet venni az olyan ellentábort, ahol sokan vannak, és még egymással sincsenek tisztában s nem ismerik egymást és főleg nem ismerik el egymást!
A lényeg mindemellett csak annyi, hogy az összetartás lenne a legfontosabb, hogy magyar nevet kapjon a váradi sportcsarnok, hogy tudjunk, s MERJÜNK magyarul beszélni az utcáinkon, s megvallani hitünk!Én ott leszek...otthon leszek...s remélem a ti segítségetekkel ezt mind meglehet valósítani! Én bízom benne! :)

2008. május 16., péntek

Az ember a leggyengébb láncszem!

Az ember a természet egyik csodája,
Hitte, hogy ura ő az egész világnak.
Legyőzte a mélységet és magasságot,
Mindenre kereste, kutatta az orvosságot.

Megfejtette a múltat, álmodta a jövőt,
Megfékezte, túlszárnyalta a rohanó időt.
Csodákat épített, majd porrá zúzta azt,
Lombikba varázsolt életet és tavaszt.

Tette mindezt gőgből, tudásvágyból,
Nem rutinból, s nem megszokásból.
Terjedt a tudás emberről emberre,
Került hasznos és gonosz kezekbe.

Örök körforgásban épített és rombolt,
Elméjében vad, ősi erő tombolt.
Legyőzött mindent, ami útjába került,
De a szív hatalmán sosem kerekedett felül.


Milyenek vagyunk szociális téren? Miért nem bírunk megjegyezni pár nevet, ha épp új emberekkel ismerkedünk meg? És miért szelektív a memóriánk, hogy csak a fiúk nevét vagyunk képesek megjegyezni? Vagy ne általánosítsak? Jah! Ez csak nálam fordul elő...igen, hát, az is meglehet. Szóval, találkozol pár új emberrel, bemutatkoztok...majd pár perc múlva örülsz, hogy a kezdő betűt eltalálod...majd zavarban vagy a következő megszólításnál is, mivel akkorra ismételten eltűnik a neve a félhomályban...

De mi van akkor, ha a kosárpályán csak pasik vannak? Ez sem könnyű feladat, bevallom töredelmesen, hisz főleg románok... és ez most nem diszkriminatív megjegyzés, csak olyan neveket képesek kitalálni egyesek, hogy ember legyen a talpán, aki azokat meg is tudja jegyezni... A lényeg, hogy ha fiú, ha lány az illető, én akkor is képtelen vagyok megjegyezni a neveket első hallásra... tényleg kevés az a 10%-nyi teljesítménye az agynak, amit állítólag kapacitálunk...
A másik dolog pegid, hogy miért próbálunk meg mindig megfelelni? Mindig igyekszünk másnak a kedvében járni, s mindig próbáljuk úgy intézni a dolgokat, hogy az a másik embernek imponáljon... Legyen az szülő, vagy épp barát, az ember mindig jópofa, ügyes, mindenben "kétkanál" akar lenni.... Nem! Nem is! Csak egyesek váltják ki ezt a tulajdonságot. Ténylegesen nagyon fontos kell legyen az az illető, aki miatt akármit bevállalnál, s mindig mindenben a kedvére tennél. De ezt a másik fél vajon miért nem képes észre venni? Lehet neki nem oly szembe tűnő a cselekedeted. Kár az egészért! De még akkor sem hagyod annyiban! Nem! Nem szabad feladni, hátha észre veszi... Remélni mindig szabad, s mindig kell.... Hátha!
S hogy milyen az ember, ha kihal belőle a szeretet? Bemutatja a rövid film. Érdekes, hogy milyenné tudunk válni... mi, emberek...



2008. május 7., szerda

Igazi egyetemi élet...az egyetemen!

A tanárok elgondolásai valahogy sosem egyeznek meg a diákéval...elengednek húsvétkor (a magyar húsvétkor!), de valahogy mégis bekerülsz hiányzóként a naptárba...Aztán pedig csak annyit mondd, amikor is közlöm, hogy nem tudtam jönni utolsó héten, mivel nagyapám meghalt, hogy "Őszinte részvétem, de többet nem hiányozhatsz, mert már kétszer megvolt!". És ilyenkor az sem érdekli a tanárt ha épp a fogadat műtik. Igazolás?! Az mehet a kukába, ha épp az egyetemre szántad...
Igaz, hogy 8 helyett 9-re járok kurzusra, de járok...nem mint más...de valahogy így is egész 12-ig te leszel a középpontban, vissza-vissza emlegetve, hogy a "somnoroşii" ("álmosak" tükörfordításban, hogy ne mondjak lustát) csak 9-re jöttek. És mikor megkérdem a licensz vizsgával kapcsolatban, még válaszolni sem hajlandó, úgy tesz mintha nem értené...mintha tényleg ennyire nem tudnám magam kifejezni románul...később mint megtudtam, elvárta volna, hogy négyszemközt beszéljek vele...de vajon minek? Elárulja mennyivel kéne lefizessem? Vagy szégyenli a többi diák előtt? Vagy csak nem akarja hogy tudják? Nem tudom, csak azt, hogy egy diák után rengeteg pénzt kapnak a kedves tanárnők...Szóval próbált mindvégig kitérni eme rettenetes kérdés alól....a végén pedig azért se mentem oda hozzá.
Majd ha lesz hozzá idegem.

Van egy csoporttársnőm, aki megszállott fényképész...a telefonjával állandóan kattogtat...megleltem pár képet, s gondoltam mutogatom... :D


A kép azt ábrázolja, hogy milyen unalmas is az üveg
technológiája...









...bár lehet hogy csak tanár függő?


Ilyen amikor egy jó munkásember dolgozik!











S amikor csak figyeli! - Ez nehezebb!













Van hogy robban! Igaz, csak néha! S az is csak akarattal!










Amikor a mindig késő tanárnőnket várjuk...ugyan csak Ő!



Ilyeneket is tanulunk!
És van, hogy praktika után mi is elfáradunk a hajnali kelésben! Nem vagyunk mi hozzá szokva a munkába járáshoz!

Végül pedig! Reméljük, hogy tényleg jók leszünk! :D