Mindenszentek - Halottak napja

A Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

Az ünnep, és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl- fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek .

Ezzel én is így voltam. Múlt héten otthon lévén, kimentem nagyszüleimhez, és édesapámmal a távolabbi rokonokhoz. Nagy bánatomra, bővült a látogatások száma, hiszen ha tehetem, kimegyek Timiékhez is, viszek egy szál virágot és gyertyát gyújtok értük. Nem tehetek róla, de mikor náluk vagyok, összeszorul a szívem és elkap a sírás. Rossz dolog olyanokhoz kimenni a temetőbe, akikkel nemrég még együtt buliztál, szórakoztál...emlékezni rájuk, hogy milyen boldogok voltak, és csak arra gondolni, hogy jó ott nekik ahol vannak...együtt...Másképp nem lehet elviselni, hisz nap, mint nap eszedbe jutnak és rájuk gondolsz, ha akármilyen baleset is történik...A minap meghalt egy távoli rokonom, 32 éves volt...fiatal, de az orvosok amúgy is azt mondták, hogy örüljenek ha a 18-at megéri. És végül egy este rosszul lett, és másnapra elment. Megrázott, hisz fiatal volt, de azért mégsem annyira, mint például egy baleset, ahol "véletlenül" halnak meg fiatalon emberek. Teljesen más az egész. Szomorú...

Most ég egy gyertya...csend van...és csak nézem a fényét...és vajon tényleg ennyi lenne egy élet? Egy gyertya jelent egy életet? Ki dönti el, hogy milyen hosszú egy élet? A sors, vagy Isten? Vagy magunk rohanunk a sors elé? Azt mondják mindig nekem is, hogy ne kísértsem a sorsot...(mikor motorozni megyek)...de hát nem kísértem, de ha egyszer el kell jöjjön, hát eljön. Igaz, nem akarom most, de hát van mit tenni? Ezért aztán éljünk úgy, ahogy a szívünk diktálja, és ne úgy, ahogy azt mások elképzelik. Van aki építi a karrierjét, a családdal mit sem törődvén, aztán majd egy szép napon felébred, hogy egyedül van. És akkor mit ért el? Jah! Van pénze! Tényleg fontos (gúnyosan értem)...és mit érsz vele? Megveszed a szeretetet? Szerintem egyaránt fontos a család építés...talán mindennél fontosabb, hisz akkor érzed, hogy élsz. Szeretsz és szeretve vagy. Ennél nincs fontosabb.

Hát égjen a gyertya...gondoljunk azokra, akiket szeretünk...nézzünk a lelkünk mélyére, tisztítsuk meg és engedjük be a szeretetet...ameddig azt tehetjük!

Karaoké party

Tegnap este ismét bulizhatott a kolozsvári magyar fiatalság! A Paprika rádió 1 éves születésnapját ünnepelte az egyik híres klubban, after 8, bár most 7-kor kezdődött a muri. A hangulat az egekig szökött, bár az emberek nem igazán voltak hajlandók felállni, inkább kényelmesen, mindenki a helyén ülve "bulizta" végig a show-t! Éneklésre bárki jelentkezhetett, aki egy kis bátorságot érzett magában. Persze ezt nekem sem volt szabad kihagyni! ;) Nagy örömömre elhangzott az egyik kedvenc számom, a Soul Asylum-Runaway Train c. dal is. Ez a dal érzések hadát támasztja fel bennem, mikor eszembe jut egy régi műsor, a csellengők, amelyben a betét dala volt. Persze az is elég lenne az egészhez, ha belegondolunk a szövegében és szárazan elemezgetni kezdenénk. Egyszerűen szívhez szóló, az emberek idegeit borzolgatja. Szóval köszönöm, hogy elénekelted, nagyon örültem neki, én legalább is. :)

És akkor felelevenítésképp íme a dal:

Koloszvári RMDSZ kampány-nyitó buli

Október 11-et írunk. A névnapom ünnepelném otthon, ha éppenséggel nem hívtak volna az RMDSZ-től egy aznapi kampány fogásra. Annyi mindent nem ünnepeltem már meg otthon az elmúlt 3 év alatt amit Kolozsváron töltöttem, hogy már úgy is mindegy lett volna, ha most haza megyek, vagy sem. Szóval maradtam és kíváncsian vártam, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Szinte senkit sem ismertem, csak látásból maradt meg egy-két személy a pár nappal azelőtti gyűlésről. Szóval egymagamban elbandukoltam a 8 órás találkozóra, ahol is már jó pár emberke gyülekezett. Várták az utasításokat és hát közéjük szegődtem. Először csak hallgattam a többieket, mivel ők ismerték már egymást, és csak lestem a szimpatikus emberkéket, akikből mint utóbb kiderült nem volt hiány. Szóval egy jó kis csapat rázódott ott össze, és kezdődhetett is az akció! Hogy mi volt a lényeg? Elég poénosnak fog tűnni! Szóval C-vitamint osztogattunk! Az embernek több minden is eszébe juthat, gondolván a viccekre, mint például az egyik, hogy Hackereknek sikerült megszerezniük egy ismert potencianövelő gyógyszer összetételét: 3% E-vitamin, 2% Aszpirin, 2% Ibuprofen, 1% C-vitamin, 92% keményítő... vagy arra, hogy hogy lehet használni a C-vitamint, mint fogamzás gátlót? Hát a két térded közé szorítod! Na de a viccet félre téve, mi gondoltunk az őszre, és a bacikra! Ezért aztán mindent bedobtunk! Főleg a C-vitamint, magunk mellett, hiszen egyesek anyait-apait beleadtak, csakhogy az emberek elvegyék az ingyen osztogatott portékát. Persze volt mellette egy kis játékszer, amit csak az ügyesebbje szerzett meg, már ha azt is nem nyomták az ember kezébe a többi mütyürrel együtt, amiket még osztogattak. A játékszert nagyon élvezték, mint azt hallani is lehetett, hiszen egy sípról volt szó. Hál' Istennek nem mindenki vette észre hogy mire is lehet használni, hiszen világított is a kis kulcstartónak mutató szerzemény.

A vicces az volt az egészben, mikor az osztogatás történt, hogy pár ember oda jött hozzánk és megkérdezte, hogy Ákos és a Tankcsapda mikor lép fel? Hisz a hirdetésben benne volt. Nagy nehézségek árán sikerült csak megértetni az emberkékkel, hogy az előadók dalait mixelik, és hogy ők személyesen nincsenek itt. De végül is minden jól sült el, hisz mindenki szerette a zenét és oltári buli kerekedett. Mindenki táncolt, kialakultak új barátságok, és mindenki megismerkedhetett jó pár emberkével az est folyamán. A majd reggelig tartó buli után pedig mindenki a zenétől ittasan térhetett nyugovóra azon pár órácska erejéig, amíg nem indult kénytelen-kelletlen munkába vagy egyetemre. De mindent ki lehet bírni, ha buliról van szó!

Kiváltságos helyzet

Miért van az, ha egy átlagos ember megbánt, az nem fáj annyira, de megsértődsz, és nem fogod kedvelni, ha pedig egy olyan ember bánt meg, talán nem is szándékosan, aki számodra fontos, az jobban fáj, és mégsem tudsz rá haragudni...milyen furcsa az emberi természet. A bánat mélyen mardos, nyugodni sem hagy...de mégis...nem lehet rá haragudni. De vajon meddig lehet tűrni? Az emberi szeretet véges, vagy van egy határa? Mikor lépi túl az emberi halandó önnön érzéseit, ha egyáltalán túl lehet lépni azt. Vagy csak átgázolni lehet rajta? Azt biztosan...csak a fájdalom változó, amit a szívedben érzel. És csak reménykedsz benne, hogy ez változhat, s nem lesz mindig így...

Mérnöki zseni...folytatásképp

Talán mégis megérek egyszer a mérnöki megnevezéshez. Addig-addig "piszkálgattam" a kedvest (az új nyomtatóm) és próbáltam felinstallálni, ameddig beadta a derekát és működő képessé nem vált! Nagy öröm töltött el, mikor kinyomtathattam az első színes képem. Nem nehéz kitalálni, hogy milyen kép is került kiválasztásra...egy designos kis motor...hát igen...bár a kép minőségén akad kritizálni való, de ez csak a papírtól függött. Be kell szereznem valami jó minőségű papírt a fotóknak. A nyomtatóm kipróbálása után, jöhetett a scanner próba. Régi képeim kiválogatása után, ezeket bescanneltem és nagy örömömet leltem az új játékom használatában! Ízelítőképp íme néhány kép ezek közül. Remélem tetszeni fognak! :) Természetesen a régi nyomtatóm is a helyére került, mert féltem, nehogy megsértődjön új szomszédja mellett...
A képek Svájcban készültek, a Teizé-s út során.



És egy hajdúszoboszlói kiránduláson készült képek:


És voltunk a kölni világ találkozón is 2 éve, ahol két aranyos családdal ismerkedhettem meg, mivel ott laktunk egy hétig. Mikor nézem ezeket a képeket, visszaemlékezve végig fut rajtam a hideg, az emlék képek csak úgy peregnek előttem, és boldogság tölt el. Hiányoznak az akkori ismerősök, sajnos valamennyiüket nem láttam azóta sem, de az emlékük megmarad bennem és várom a legközelebbi találkozást! Nagyon remélem, hogy még fogom látni őket, habár több mint 1500 km távolságnyira laknak tőlem!És persze akad egy-két ballagási képem:

"A cinderella story" vagy a valóság?

„S egyáltalán, ezek az úgynevezett nagy találkozások, döntő pillanatok tudatosak-e?… Van-e az, hogy valaki belép egy napon a szobába és tudjuk: aha, ő az? … Az igazi… mint a regényekben? … Nem tudok erre a kérdésre felelni. Csak behunyom szemem és emlékezem. Hát igen, valami történt akkor. Áram?… Sugárzás?… Titkos érintés?… Szavak ezek. De bizonyos, hogy az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat. Van másféle érintkezés is emberek között, másféle híradás is. Ma így mondanák, rövidhullám. Állítólag az ösztön sem egyéb, mint egyfajta rövidhullámos érintkezés. Nem tudom…” (Márai Sándor: Az igazi)



Vajon tényleg létezik a nagy Ő? Vagy az "ő"-t csak mi tesszük naggyá? Létezik-e az igazi? Vagy csak találgatunk, s talán ráhibázunk... Mikor tudjuk, hogy kire érdemes várni, vagy ki az akire egyáltalán számíthatunk amikor szükségünk lesz rá? Kiben bízhatunk meg, amikor fontos lenne hogy valaki melletted álljon? Vagy hogyan segíthetsz neki, ha szüksége lenne rád? Hogyan támogasd, ha nem is tudod hogy lenne a legjobb? Ki segít eldönteni a nagy kérdéseket? És mikor kell valamit lezárni? És vajon érdemes-e lezárni? Vagy csak át kell írni a forgatókönyvét és csak másképp kell benne játszani... Ha egyáltalán kell játszani... Vagy tényleg csak színészkedés az egész? Vannak olyan gondolatok, amik nem öncélúak? Vagy mindenben csak a magunk hasznát keressük? Én hiszem, hogy van ami jó és él bennünk, nem akarja a maga hasznát, nem vágyik másra, mint amit kaphat és elfogadja úgy, ahogy azt adni lehet, és ahogy azt kaphatja. Hisz ha mindenki mást vár, mint amit kaphatna az rég rossz, hisz abban csak csalódás lakozik. És a folytonos csalódás megöli a reményt. Azt a reményt, hogy lehet valami ami jó, ami rá vár és amit valaki mással boldogságban megélhet. Változik az idő...változik a táj...a világ...a kirakat az utcán. A szomszéd is változik, mint minden ember...van aki boldog ebben a percben és van aki sír... Talán valaki szerelmes, más siratja a kedvest... Van aki elvesztett valakit, és van aki rátalált valakire. Oly sok érzés kavarodik egyszerre az univerzumban... Vajon mit érzek holnap ilyenkor? Vajon boldog leszek? Akármilyen érzés törhet rád, egy szempillantás alatt fonákjára fordulhat. Minden megtud változni a világ egy mozzanata alatt. Minden lehet jó vagy épp rossz. És vajon ki dönti el, hogy mi legyen? Te? Vagy én? Vagy a körülötted élő? Ki befolyásol és mivel? Mindig más és más...sohasem ugyanaz...és mégis... És ki hallja meg a ki nem mondott gondolataid? Ki válaszol rá? Van valaki, csak rá kell találni...

Mérnöki zseni...

Vettem magamnak egy nyomtatót. Igen ám, de ez nem csak egy egyszerű nyomtató, hanem színes és 3 az 1-ben funkciós. Azaz nem csak nyomtat, hanem scanner és xerox is egyben. Hát nem remek? Szerintem is az lenne, ha tudnám használni a nyomtató verzióját is...mivel rákötve a gépre (ami elméletem szerint sikerült) csak másolni tud és scannelni. Merthogy valami folytán nem jól installáltam fel. De mi lehet a bibi? Mindent kipróbáltam, de minden hiába. Amíg nem lelek egy kézzel fogható megoldást, vagy valakit aki segíteni tudna, azt hiszem használom a régi nyomtatóm...már ha vissza tudom kötni...

Nyári esküvő özön, avagy a tánc rejtelmei.

A nyáron össze gyűlt jó néhány esküvő-meghívás, és a legelsőn még nem hittem, hogy jól fogom igazán érezni magam akármelyiken is. De telt múlt az idő és júliushoz közeledvén utaztam. Utaztam, mert távolabbi helyekre hívtak, és oda nem tudom miért de sokkal szívesebben mentem.

Nagy nyüzsgés. Új emberek. Új helyzet. Furcsa érzés. Mit keresek ÉN ott? Nem tudom, de jó volt. Jó volt ott lennem, jó volt azzal lennem, akivel igazán jól érezhettem magam. A mennyasszony testvére lévén folyton rohangálnia kellett, egy perc nyugta sem volt. Mégis, meg sem éreztem, hogy nincs ott mellettem, mindig igyekezett magával vinni, ott lenni velem.

A tánc. A tánc az egy furcsa játék, amelyet azzal űzöl a legszívesebben, akivel jól érzed magad. Nem játszasz olyanokkal, akikkel nem vagy együtt szívesen. És az ottani tánc volt az egész nyaram legjobb játéka. Még akkor is, ha a csárdás nehézkesen alakult. De azzal bugdácsoltam, akivel a legjobb volt. És hát hogy is lenne az jó, ha nem azzal bugdácsolnánk végig, akivel a legszívesebben vagy együtt. Hosszú idő elteltével is úgy érzed, hogy inkább vele, mint akárki mással. Ha vele már mennek a lépések, akkor nem hagyod, hogy más átvegye az irányítást. Folytatod. Addig, amíg már egész jól megy, és akkor viszont már tovább is lehet lépni. Tovább, egy nehezebb fokozatra. És csak gyakorolni. Akkor is, ha ez nehéz. Akkor is, ha nincs mindig ott melletted. De úgy is lehet csinálni, bár akkor nagyobb elszántság kell. És így nehezebb. Ezt lehet tudni, de nem szabad feladni.

A távolság az egy gonosz mostoha, aki mindig ott van, hogy keresztbe tegyen neked, és van, hogy bejön neki, már ha hagyják. Túl lehet járni az eszén, csak a lényeg, hogy ehhez ketten kellenek. Egyedül viaskodni vele olyan, mint a szélmalomharccal szembe szállni...lehetetlen. Én tudom ezt, és remélem más is tudja. Az erő csak akkor van jelen az élet táncában, ha ketten járulnak hozzá.

A többi esküvő is eltelt. Jók voltak, sablon szerűek, kissebb-nagyobb izgalmakkal. Mert hát az egyiknél koszorús lánynak is felkértek. Vihettem a vőlegényt végig a falun, a magassarkú kis szandámban, miután nagy nehézségek árán az is el lett döntve, hogy milyen színű is lesz a ruha. Volt ott variáció, az ember csak bírja követni. Végül eldőltek a nagy kérdések is, amellett, hogy AKAROD-E? és minden úgy alakult, ahogy azt a nagyok elképzelték.

A esküvő időszak végéhez érvén, és az egyetemi év elejéhez, most kicsit nehéz átállni. Mindent újból megszokni, visszarázódni a régi megszokott mederbe. De lehet nem is kell. Hisz másképp is lehet, mint ahogy eddig volt. Lehet jobb, változtatni rajta. Az is lehet nehezebb lesz, és többet kell kibírni. Bizonyítani kell másban is, nem csak a megszokottakban, és egy évvel újra idősebben, talán bölcsebben, más harcokat is meg kell vívni. Remélhetőleg segítséggel, és akkor talán kicsit boldogabban!

Remélni mindig szabad, sőt! Kell! Még ha nehéz is!