Végtelen Szabadság!

Forrás folyóba ömlik, folyó az óceánba; az egeknek folyton özönlik vegyülő suhogása; magány sehol; isteni jel s rend, hogy minden tünemény keveredjék valamivel Mért ne veled én? A hegy csókolva tör égbe, habot hab ölel, szorít, átfog; egymást ringatva, becézve hajlonganak a virágok; a földet a nap sugara, a hold a tengereket: minden csókol... S te soha engemet?
( Francis Jammes )

Rákerestem a szabadság szócskára a neten, s mint hogy a "rabság - szabadság" párost kaptam, s szív szabadságáról alig ha találok írást, akármeddig is keresgetnék még... Pedig én most olyan szabadnak érzem magam! Nem tudom mikor fordult elő utoljára, s meddig fog tartani, de ez most jó! Szabad a szívem, szabad a lelkem, s talán mégis hiányzik valami. Valami, ami nem tudom mi... Az ősi magyarok szabadok akartak lenni, Petőfiék is szabadok akartak lenni, mindenki szabad szeretne lenni, de én nem! Valahogy a szabadsághoz nálam az egyedüllét párosul, s nem jönnek túl jól ki... Hisz ki szeret egyedül lenni? Nekem egy más fajta szabadság kell! Mindenki keresi, kutatja a boldogságot, ami valami féle kötöttséggel párosul. Utóbbi időben sok mindenkit vígasztaltam. Bevallom az sem könnyebb dolog, ha én vígasztalok, mint ha engem kell pátyolgatni. Míg utóbbi nekem fáj csak, előbbi mindkettőnknek. S nehezebb dolgom van, mert hát mivel lehet megvígasztalni egy bús szívet? Szavakkal, érintéssel, érzéssel...S valahogy mégsem elég. Egy ölelés, egy jó szó sokat segít, de attól az a szív még ugyanúgy sajog. Barátnőmet vígasztaltam, párja miatt, aki megcsalta...S mit lép erre Ő? Hát megbocsájt! Milyen erős szív az ilyen? Aki sebekkel teli, de CSAK szeretni tud vele. Megbocsájtás, árulás, mihez mi párosul? Mindenki saját maga dönti el, de a BIZALOM, az a kulcs. Hisz ha szeretek valakit, de nem bízom benne, vajon meddig éli túl? Meddig működik a dolog? Vagy elég csak a szeretet? Másik fájó példa, az elhagyás... Egyik napról a másikra. Az ember együtt van azzal akit szeret, majd felvállalva szülei s a világ előtt ezt, összeköltözik a kedvesének hitt idegennel. S rá egy kis időre, az idegen dobja. "Nincs elég szabadságom!"-szabadságnak mondja, pedig csak ismeretlen számára a másik, a szerelem, az az élet, amiben nem is létezik, hisz munkája miatt, még a hétvégeken is alig látja, főző-mosó-takarító, s szerelemmel váró otthon űlő hű társát. Dehát a szerelem nem a szabadság érzését kölcsönzi? Repülés, szárnyalás, boldogság, szerelem, nálam ezek szinonímák. Most vagy én tévedek, vagy ő mégsem csak a szabadságra vágyott...az ilyen ember nem érdemel megbocsájtást...s a másik még így is szereti... Milyen erős a szeretet, mindent maga alá tud gyűrni...megcsalást, eldobást, fájdalmat...De vajon jó ez így? Minden rossz mellett, a hétvégém boldogsággal teli volt, hisz az unokatesóm megnősült! Remekül illenek egymáshoz, érezni a belső harmóniát, annak kisugárzását, ami által csak felerősödik a külső szépség-kép. Kedvesek, mosolygósak, kiegyensúlyozottak! Igazi nyerő páros! Remélem nagyon boldogok lesznek, és sok kis gyerkőccel boldogítják a famíliát. Ilyen az igazi szabadság! Kötöttséggel párosul, de észlelni nem lehet, hisz ha ketten egyek vagytok, az nem kín s teher, hanem egy édes szárnyalás, ami jobb esetben egy életen át tart! Ez a végtelen szabadság!