Az akarat

...várom, hogy vegye már valaki észre, hogy sírok
És csak kezeket látok furcsa magasban
Kiáltanék nem így akartam
És nem tudom, hogy mért vagyok itt...
....Megszült a világ, hogy sorsom is legyen
Hogy eltékozoljam az összes életem.
Nem érti senki és Te sem tudod
Hogy mitől félek, hogy miért hallgatok
Arról, amit mondani kell
Amit helyettem senki nem mondhat el...

~Republic : Furcsa Magasban~

Ha az ember elgondolkozik az életén, rájön hogy valamiért, valakiért született erre a földre, és nem szabad feladja az élet megannyi harcában – lehet az könnyű, vagy nehéz –, amit az ember nehezen bír. Olyan is van aki emiatt öngyilkos lesz. Ha már nem érzi, hogy ő maga irányítja az életét, akkor inkább eldobja. Meg sem próbálja megkeresni a kiutat, inkább azt mondja, hogy vége! Ez az amit nem szabadna, hisz mindig van aki segít, van aki megmutatja az utat, és ha kell segít elindulni rajta, megadja azt az első lökést, mert csak az első lépés a nehéz, utána már megy minden magától... Mint a kisbabáknál…nehéz felállni, nehéz az elindulás, de ha egyszer megtörtént, akkor nincs megállás! Az élettel is így áll a helyzet! Az egészet csak akarni kell, és tudni hogy minden sikerülhet, mert nekünk küldetésünk van ezen a földön.
Nagyon sok koldus él a világ megannyi táján...néha megkérdezem magamtól, vajon miért? Mert nem hiszem, hogy csak rajta múlna a szerencsétlensége….Persze itt is, mint mindenhol akadnak kivételek, de az az ember nem biztos, hogy így akarja leélni az életét! Egyszerűen nem kap egy segítő kezet, akiben megbízhat, akiben számíthat....Olyan ez az ember, mint valami tehetség, aki a világ pódiumára várakozik és csak várja, hogy felfedezzék….de hiába várja, nem konferálja fel senki, és minden próbálkozása hiábavaló.… Akad azért olyan is, aki csak a sültgalambra vár, és annak érdekében, hogy valami jobb történjen vele nem mozdítana meg egy kavicsot sem és csodálkozik és átkozódik, hogy milyen rongy az élete, neki semmi sem sikerül, és mindenki ellene van. Nem veszi észre, hogy ahhoz, hogy az életén változtatni tudjon, saját magában kell rendet teremtsen, és elhatározza, hogy ez nem mehet így tovább, és AKAR valamit kezdeni az életével! Egyszóval minden csak akarat kérdése! És az akarat, az akarás bennünk van, csak meg kell lelnünk, és nem szabad hagynunk, hogy eltünjön...meg kell ragadni! Mert könnyedén tovatűnik... Ne hagyjuk, hogy a lehetőségek tárháza bezáruljon előttünk, és ha mégis megtörténne, keressük meg a hozzá illő kulcsot, és ha tehetjük, segítsünk másoknak is megnyitni a kapukat!
Az élet tele van kérdéssel, bizonytalansággal, de a válasz körülöttünk található és főleg magunkban! Meg kell tanulni nyitott szemmel járni, a válaszokat megfejteni, mert lehet nem mindig értjük, amit az élet akar számunkra nyújtani! A lehetőség tehát mindenki számára nyitott ajtó lehet! Csak bízz magadban, és persze a melletted levőkben is!

„Erős akarat minden akadályt legyőz – erős akarat csak erős hitből fakad”-dr. Földesi Ferenc

It's a happy day!

A boldogság a lélek állapota. Mikor boldogok vagyunk, mindent szépnek látunk, akkor süt a nap, mosolyog az élet, és minden úgy jó, ahogy van. Könnyű a boldogságot szerte hinteni, ám ezt nem mindenki tudja, vagy csak éppen nem akarják tudni? Nem tudom. Ám ha elhaladok egy úton, azt veszem észre, hogy mindenki el van magával - vagy hallgatja a fülébe dugott zenét, és teljesen elzárkózik a világtól, vagy éppenséggel lehajtott fővel halad az úton, és csak épp azt figyeli, ami a lába alá kerül...vagy még azt se. Dehát nem lennének boldogok az emberek? Ezt nekem olyan nehéz felfogni, hisz boldognak lenni nem egy nehéz művelet. Nem kell mást tenni, mint mosolyogni. Ha mosolyogva haladsz az úton, észre veheted, hogy más is mosolyogni fog... eléggé ragadós... szerencsére! :) Örülök, ha látom az embereket kacagni, vidámnak lenni, hisz mi másért kéne élni, ha nem azért, hogy boldogok legyünk! Persze az embernek vannak hullám-völgyei, sokszor olyanok vagyunk mint a színusz-görbe, egyszer fenn - egyszer lenn.... nem tudom ezzel más hogy van, de én jobban szeretem a "fenti" létet.... olyankor minden szép, és mindent könnyebb elfogadni, még akkor is, ha nem is tökéletes. Ezért igyekszem mindig mosolyogni, és pozitívan állni a dolgokhoz, így remélem másnak is segítségére lehetek...

Esküvőn...

Furcsa emberekkel találkozhatunk egy esküvőn, főleg ha épp csak pár embert ismersz az ott jelenlevők közül, s azok is csak olyan távoli-rokon kapcsolatban állnak veled...
Szóval a hétvégén esküvőre voltam hivatalos, és kísérő híján, kénytelen-kelletlen egyedül mentem el az unokatesóm nagy napjára. Volt ott pár érdekesnek tűnő személy, akikről azt gondoltam az elején, hogy valamirevalók lehetnek, ám ez hamar megdőlni látszott a viselkedésük végett...Az ember ilyenkor önfeledten táncol, mulat, mert ugyebár ez egy vidám, és mindenek előtt gyönyörű nap, és nem csinál gondot, ha alig ismer pár embert....mármint normális esetben! :) Nekem ugyanis nem esik nehezemre új emberekkel ismerkedni és beszélgetni, bár ez sok mindenkinek egy igazán kemény akadály....Ült egy román leány mellettem, és beszédbe elegyedtem vele, illetve csak próbálkoztam, mert hiába volt meg bennem a jószándék, ha a válaszai nem voltak egyebek, mint IGEN vagy NEM. Mondták a még ott űlők, hogy ne foglalkozzak vele, mert nekik osztálytársuk volt és még nekik is nehezükre esik beszélgetni vele. Szóval lemondtam róla! Inkább táncoltam, ott aztán mindegy kit ismersz és kit nem, mert előbb-utóbb úgy is megismeritek egymást. A mi asztalunkkal párhuzamos asztalnál ült pár srác, és olyan jót szórakoztam magamban, amikor is azt hitték, hogy nem tudok magyarul, mivel addig csak románul hallottak beszélni a mellettem űlő kislánnyal....volt nagy meglepetés, amikor kiderült, hogy magyar vagyok! :) Kisidőre rá észre sem vettem az addigra már idegeimre menő "mánélét", ami főleg a vége felett kezdett a lakodalmi zenévé válni - amikor már a magyarok nagy része elment, és maradt a román társaság -, mert annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe...azt viszont megbeszéltünk, hogy egy évtizedre elég "jó muzsikát" hallgattunk végig...
Az esküvőket amúgy nem igazán szerettem, főleg, amikor egyedül kellett rájuk elmennem, mert ritkán találkoztam olyan fiatalokkal, akik képesek a külvilág felé is kinyitni kapuikat és nem zárkóznak be az ismert körükbe. A mostaniban kellemesen csalódtam, és nagyon örülök, hogy elmenten rá! A lényeg nem a pénz körül forgott, nem kiáltották ki, hogy ki-mennyit adott, hanem mindenki betette a borítékát az oda szánt összeggel és kész. Nem tartom oda illőnek, amikor mindenki nevét kikiáltják, hiszen nem az a lényeg az esküvőn, hanem hogy az ifjú párt ünnepeljük! Szívből remélem, hogy nagyon sokáig boldog lesznek egymás oldalán és kibírják egymás zsörtölődését is...

Blog Fest

Most hozták tudtomra, hogy jelöltek a blogfest oldalon. Köszönöm a bizalmat, és remélem nem okozok csalódást!

Itt lehet szavazni!

Kosárlabda stratégia és miegymás - 2007. február 26.

Végre vége! Olyan jó a szabadságérzés, amikor is már nincs semmi „dolgod”, s nem kell a füzeted fölött gubbasztva görcsölj azon a kérdésen, ami állandóan cikázik az agytekervényeidben, hogy vajon be tudod-e fejezni legalább az egyszeri elolvasását annak az anyagnak, amiből vizsgázol másnap...nem hogy még megtanulni! Aztán az a kínszenvedés gyötri az ember agyát, hogy megértse az anyagrészt, ha már ugyebár olvassa; s elővéve a kézi szótárt, egyessével kikeresve a szavakat, valami halvány értelmet kapjon az előtte elolvasott mondat! És igen! Összeállt a kerámiáról szóló szövegrész értelmezése! Haladok, ez már a második mondat! Jajj nekem, még van 50 oldalam....de jól haladok, egy fél óra alatt megvan egy fél kurzus...a 20ból...csak így tovább.... De ennek az érzésnek egy pár hónapig vége! Szerencsésen ezt is túléltem, és azzal a szerencsével, hogy nem kell mégegyszer mennem egyik hőnszeretett tanár vizsgájára sem mégegyszer...kivéve, aki ebben a félévben is tanít majd! ;) Szóval minden a legnagyobb rendben lezajlott, és most ismét pár hónap nyugi következik. Persze mindig megígérem magamnak, hogy rendszerességgel tanulok majd, s még kurzusokra is eljárok, hogy könnyebb legyen megtanulni szesszióban...de nem most van itt az esti-mese ideje...
Mindennek a lezárása végett, csak hogy érezzem, hogy valóban vége, elindultam az utolsó vizsga után...első helynek a billiárd terem tűnt a legmegfelelőbbnek, ahova a csoporttársaimmal mentem, és 2 óra hosszáig lökdöstük a golyókat a lyukakba...aztán, már kicsit nyugodtabb állapotban, jöhetett a hőn áhított kosárlabda....amihez ugyebár a múlthéten nem volt szerencsém, a kedves, új cipellőm miatt!...de mindennek eljött az ideje....így a kosárnak is. Tőrténtek ott dolgok jócskán, főleg amikor védekezésbe torkollott a harci felállás. A lényeg, mi védekeztünk, az ellenfél támadott...merthát mi mást csinálhatott volna :)....Ellenfél stratégiája: bevenni a kosár alatti pálya részt, megfelelő felállást találni, JÓ passzokat adni (nem hiába hangsúlyozom), aztán megfelelő pillanatban kosárra dobni...jobbik esetben a dobás talál, és a kosárba kerül a labda, és nem a palánk mellé. No, de miért is hangsúlyoztam a jó passzt? Merthát, mi is a jó passz? Kétféle lehet az én szemszögömből nézve. Egyik, amikor a csapattársad passzol úgy, hogy kosárra dobva, egy gyönyörű szép kosarat láthatunk...a másik viszont, amikor az ellenfél eladja a labdát. Mit is takar ez utóbbi? Hát, ami megtörtént az előbbi felállás alkalmával...:) Jön az ellenfél...keresi a megfelelő embert....persze a csapatából...és végül passzol. No igen, eddig minden rendben, ha az illető, akinek passzolt, figyelt volna. A legnagyobb hiba a játék közben, ha nem figyelsz. A kedves játékos is megjárta...bumm bele...képentalálta...Hát, nem volt kellemes élmény...Igen, engem talált el...védekezésben lévén, nem figyeltem arra, kinél van a labda, hanem kerestem az emberem, akit védenem kellett volna, de nem ő kapta a paszt, hanem én. Mert ugyebár az öltözékünk mondhatni talált...ugyanaz a színkombináció alul-felül. Nem is lett volna rossz, ha oda figyelek az illetőre! De megtanultam, ezentúl le sem veszem róla a szemem....:)). Remélhetőleg jó stratégia...majd meglátjuk...:) Ezek megkoronázása végett beültünk egyet sörözni, ami kicsit enyhítette a zsibbadt részem, és a másik felét is elzsibbasztotta...ha fogorvoshoz kellett volna mennek, injekció már nem is kellett volna, egyből belevághatott volna a közepébe! :) Na, de nem volt az olyan komoly, hisz túl éltem, és mára csak egy "kellemes" emlék, amin egy jót kell kacagni! :)

Egy Gésa Emlékiratai - 2007. február 20.

A cím ennyi: Egy Gésa Emlékiratai. De hogy mit is jelent a gésa magában? Jó kérdés. A filmből csak halvány foszlányként tárul elénk a gésák világa, mert a leány élete nem erről szól elsősorban, hanem az akkori korabeli nőről. Ámbár az a világ, a mai napjainkban is itt él, csak kicsit másképp. Chiyo ezekkel a sorokkal kezdi történetét: “Egy ilyen történetet mint az enyém, sosem szabadna elmesélni, mert az én világom épp oly tiltott, mint amilyen törékeny. Amint oda a titokzatossága, megszűnik létezni. Nem gésának születtem, annyi bizonyos....” és tényleg, a történet maga egy leány gésává változásáról szól, aki az élet harcaiban is csak egy célt lát maga előtt, hogy gésa legyen. Nem azért mert az akart lenni, de így tud annak a kegyeibe férkőzni, aki az ő szívét rabul ejtette jóságával, kedvességével. És miről is szól az élet? Nem a jóságról, vagy kedvességről? Dehogy nem, csak az emberek annyira belemerülnek az élet viszonytagságaiba, hogy elfelejtik élni azt. Csak a célt látják maguk előtt, amit el kell érniük. „Nem szabad boldogságot várnunk, azt nem lehet kiérdemelni, de ha az élet úgy hozza, az véletlen ajándék, és nem tarthat örökké!...” hangzik el a filmben. És milyen igaz. Hányszor, de hányszor megyünk el mellette, és még csak észre sem vesszük. És kérdezzük utána szemrehányóan, hogy miért nem vagyunk boldogok? Jogos-e a kérdés? Egyáltalán nem, szerintem legalábbis. Mert ha kicsit is körül néznénk, akkor talán észre vennénk az életet. Mert az itt van, ránk vár, körbe fog. De nem a végtelen időkig. Mert elmúlik, s azon vesszük észre magunkat, hogy mennyi lehetőséget szalasztottunk el önhibánkból.
A kis Chiyo olyan volt mint a víz. „A víz még a kövön keresztül is kivállya az útját és ha elakad, a víz új rést talál magának” ,így jellemezték őt, látták a szemeiben. Mert a szem mindent elárul. Benne látjuk az ember egész életét, mégha nem is élte azt le. Látjuk a múltat, a jelent, és még a jövőt is. Minden benne él.
De a film lényegéhez visszatérvén, hogy a kis Chiyo miket kellett átéljen, és megéljen már gyermekként is....mintha csak a mai napok rabnője lenne. Mert ma is előfordul az ilyesmi. Elviszik, eladják, és úgy kell élnie, ahogy azt megmondják neki, ahogy parancsolják. De az embernek érzései vannak. És az érzeseiért az embernek harcolnia kell. Néha túl nagy árat is kell fizetnie érte. Az élet harcaiban az győzedelmeskedhet, aki a legkevesebbet kéri, és nincs benne rossz indulat, mert a lelke tiszta. Mert arra felfigyehetnek, és talán észre veszik. Mint a kis Chiyot, aki szerénységével, ám furfangos észjárásával, még a legkeményebb embert is képes megpuhítania, és rávezetnie az élet valódi értékeire. Ily egyszerűen. Hisz a tisztaság a legfőbb erény. Bár manapság ez kicsit távol esik a nézeteken. Mert az ember főleg azt látja, amit mutatnak neki, nem azt, amit kéne hogy lásson. Az idők kezdetétől így van ez. És mit látunk ma? Ami a mediában folyik, ami az élet leple alatt mutatkozik. És ez sokszor álarcként az igazságnak adja ki magát, és csak remélni lehet, hogy ez igazság mögött valahol rejtőzik valami más, ami szebb és jobb. A film sok érdekességre világít rá, segít másként értelmezni, egy kicsit másképp rálátni. A gésák által használt virágnyelv az egyik szépsége a műnek. Mint amikor Mameha, a főhősnőnk "nővére" (tanítója) felvilágosítja őt az "angolnákról", ami minden férfinak van és a nők "barlangjairól", ahova az "angolnák" szeretnének bejutni. Ez a mizuage - ahogy ők hívják - lényege. Az ilyen finomságok adják meg a történet savaborsát. Különös, ismeretlen világba nyerünk bepillantást. Másfajta a gondolkodásmód ebben a világban, mint nálunk, másként élnek, mint ahogy mi megszokhattuk. Mégis, a sok egzotikum mögött felfedezhetjük, hogy az érzések mindenütt egyformák. A szerelem itt is szerelem, a remény itt is remény, az élet értelmébe vetett hit itt is megtartó erő. Chiyo tudja, hogy ő nem gésának való, és képes ezt elfogadni is, hisz amit csak kaphat a férfitől, akit szeret (jobbik esetben), csak töredéke annak, amire egy nőnek szüksége lehet. “A szív lassú halállal hal meg, egyenként hullatja el a reményeit, akár a fa a leveleit, mígnem egy szép nap, elfogynak. Nincs remény. Nem marad semmi. Kifesti az arcát, csak azért hogy elrejtse, a szeme, akár a víz mélye. Egy gésának nem lehetnek vágyai, egy gésának nem lehetnek érzései. A gésa, a lebegő világ művésze,
táncol, énekel, szórakoztat. Megtesz bármit amit kérsz, a többit homály fedi, a többi, titok...” Igen. Ebben is látszik, hogy mennyire lehet boldog egy ilyen nő. Egy nő, aki gésa. Tudván, hogy neki nem ezt szánta az élet, erőt merít saját érzéséből. Ő érzi abban a pillanatban, ahogy a férfi hozzá hajolt, hogy mégis ezt akarja választani. „Ebben a pillanatban, ebből a kislányból, aki csak az ürességgel nézett szembe, céltudatos valakivé változtam. Rájöttem, hogyha gésa leszek, az lépcsőfokként szolgálhat valami máshoz. Ahhoz, hogy helyem legyen az ő világában.” És igen, véghez vitte célját. Egy céltudatos, okos és szép nő vált belőle, akinek a kegyeiért megannyi rangos úr harcolt. De mit ér minden, ha a nő CSAK egy gésa? Hisz hiába, ha nem is kurtizánt jelentett, akkor is csak egy olyan nő, aki szolgálja urát. „Nem mondhatjuk a napnak, hogy süss többet, vagy az esőnek, hogy ess kevesebbet. Egy férfinek, egy gésa csupán félig lehet a felesége. Mi az éjszaka asszonyai vagyunk, de mégis, megtapasztalni a kedvességet annyi rosszindulat után, átélni, hogy egy kislánynak, aki bátrabb volt, mint hitte, az imái végül meghalgatásra leltek, hát nem nevezhető ez boldogságnak? Végtére is, ezek nem egy császárnő, vagy királynő emlékiratai, ezek másféle emlékiratok!” Ezek egy szerelem, egy vágy, egy egymásratalálás emlékiratai, amelyek leírják a nehézségeken átküszködő leány gyötrelmeit, mígnem a karjaiban köthet ki annak a férfinek, akire egész életében várt és küzdött!
Talán mesébe illő az egymásra találásuk, és az életben az ilyen csak egy szép álom. De mire vannak hát az álmok, ha nem arra hogy megálmodjuk őket? És miért álmodnánk, ha nem teszünk meg mindent azért, hogy valóra váljanak. A kis Chiyo is az álmait követte, még azon az úton is, ami oly nehezére esett neki.
Ez oly bonyolult, és oly kusza szálai vannak e témának, hogy nehéz lenne úgy megfogalmazni és leírni, hogy azt mindenkinek képes legyek úgy átadni, ahogy én azt gondolom, ahogy szeretném, hogy megértsék. De remélem elgondolkozik rajta aki olvassa, és akkor máris tettem valamit annak az érdekében, hogy egymást is jobban meg tudjuk érteni. És bár annyi mindent szerettem volna elmondani most, hogy az a kétely maradt bennem, hogy nem jártam túl sok sikerrel. Lehet egyes szálak még össze-kuszálva maradtak, vagy egyes részek bonyolultak. De megérthetitek, hisz az emberi érzéseket sem lehet egyszerűen kibogozni, megfejteni, és nem mindig tudom leírni úgy és azt, ahogy azt szeretném.

Egy új cipő előnyei és hátrányai - 2007. február 18.

Azt kérded magadban a cím elolvasása után, hogy egy új cipőnek lehetnek hátrányai is? A válaszom erre, hogy igen!
Otthon voltam a múlt héten, Váradon, kicsi pihenést vinni ebbe a szomorú szessziós időszakba. Az embernek pedig van az a furcsa tulajdonsága, hogy sosem jó neki ott, ahol éppen van. Ezért aztán fogtam magam egy nap, mivel már zsibbadtam otthon, és felmentem a városba. Azonban a nők nagy százaléka,(amibe reméltem nem tartozok bele, legalább is eddig úgy gondoltam, hogy nem tartozok bele) szeret vásárolgatni. A vásárolgatás rohamosan terjed, főleg mikor látja az ember, hogy a többiek valamennyi része az üzletekből kijövet, nagy zacskókkal teli kézzel, rohan az utcán, hogy még elérjen a nemsokára bezárni készülő másik üzletbe! Hát igen! Engem is elkapott a magával rántó ősi láz. Bementem egy cipős boltba, ahol ugyebár tavasz alkalmából megannyi cipőre biggyesztik rá a kicsibbnél kicsibb árakat. Ez nem hat jól egy olyan emberre, aki ingatagon áll a lábán, azon mélálkodva, hogy vegyen-e magának valamit, vagy se. Nos, nézegetve a cipőket, belémhasított az a tény, hogy "milyen kényelmes(nek tűnő) cipő! És csak ennyi?!" Nos hát, akkor meg kell venni...és tovább nézelődve, gondolva a várva várt télre, észreveszek egy barna bakkancsot! "Hű, hogy én ilyet mióta keresek!" Igaz, kicsit elmélázva, merthát tudom, hogy nem igazán lesz már tél az idén, de erősen gondolkodóba ejtett, az a tény, hogy nagyon olcsó. És ugyebár gondolni kell a jövő télre is! Merthát az ember reméli, hogy azért legalább jövőre lesz egy kis hideg, és majd akkor örvendezhetek a bakkancsomnak. Szóval minden lehetőséget végiggondolva, arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy az a cipő is kell nekem! És mi előbb, hogy nehogy észre vegyek még valamit, a kasszához siettem, hogy fizessek, és rohanjak haza nagyboldogan elujságolni az otthoniaknak, hogy mire költöttem így tavasz közeledvén a maradék pénzem!
Ezek után, már csak az hiányzott, hogy felpróbáljam mindegyiket. Felvettem a bakkancsot. "Oltári! Kényelmes, meleg, pont jó a méret, meg minden ami kell! Szuper, hogy megvettem, jó lesz ez (valamikor)!" Aztán jött a másik pár. Egy fekete, magasított cipő, hogy védje a bokám, merthát az nem árt, ha már amúgy is probléma van vele! Szóval azt is, a felpróbálás után elkönyveltem, hogy nagyon kényelmes cipőm lesz, s remélem a szolgálatot megteszi! Magamon is hagytam. Úgyis tovább kell menni! Legalább a többi dolgot is elintézem, hamár elindultunk otthonról egyszer!
Minden rendben is volt, amíg elértem az uncsimhoz. Az út hozzá kb 2 km. És már megtörtént! Merthát tudtam, hogy az új cipőhöz milyen kellemetlenség jár, de ilyen hamar??? És még vár a visszaút! És pechemre azon az útvonalon semmi sem közlekedik, se villamos, se busz. Dehát csak kibírom hazáig! Semmi baj nem volt addig, amíg meg nem álltam, merthát ameddig mentem, addig nem fájt, de miután megálltam és újra el kellett indulnom, akkor láttam a csillagokat, fényes nappal! Hát, nagy nehezen haza jutottam, és boldogan szabadultam meg a lábamat összezúzó cipőtől! "Hál'Istennek! lennt van!" Ennyit bírtam mondani otthon, de már éreztem, hogy ez nem csak egyszerűen törte fel a lábam, de ezt még érezni fogom pár napig! És az a pár nap már egy hete telik. És még most sem tudok cipőt venni a lábamra, anélkül, hogy a göncölszekér ne kísérne utamon, vagy legalábbis a kismedve.
Ma is, mikoris úgy döntöttem, hogy leírom bánatomat, kosárra kellett volna mennem. Merthát ugyebár köztudott, hogy élek-halok utána! És mit teszek e helyett? Itthon űlök, és tanulok! (meg bloggot írok! :) Legalább ennyi szórakozásom legyen :D )
Egyszó mint száz, egy új cipőnek az előnye is megvan, de a hátránya is, és nem csak abban hogy elfogy a pénzed, de ráadásul ülhetsz otthon napokig, ha felmerészelted venni. Ez a cipő bosszúja! Hiszen hogy is merészeljük Őkegyelmességét felvenni és hordani? (Mintha nem ez lenne a dolga!) És erre kibabrál velünk, ártalmatlan, mit sem sejtő emberekkel. Hát nem szép dolog részéről! De vár még cipőre sáros út! És akkor...!!!

The Upside of Anger - 2007. február 18.

Az emberek nem tudnak szeretni. Inkább harapnak, mintsem csókolnak. Pofoznak, ahelyett hogy símogatnának. Talán azért mert tudják, hogy a szerelem könnyen elmúlik, hirtelen lehetetlenné, működésképtelenné válik. Így inkább megelőzik ezt a félelmüket, és a vele járó vígasztalást, a keserűséget, a kiábrándulást, amik mindig ott vannak a háttérben. De az is lehet, hogy egyszerűen nincs meg hozzá mindenük...A harag és a neheztelés bárkit tönkre tehet, ahogy a levegő, az élet is megéget, ha gomolygó füstben éljük...Dehát létezik a düh, még ha nem is tapasztaljuk, és változtat minket, alakít, olyanná formál, amilyenek nem vagyunk. A harag záloga talán, a jellem, amivé válunk. Ha ez a jellem felébred bennünk és elhisszük, hogy még előttünk az út, hogy az igazság leginkább egy be nem fejezett történet része, melyben a düh rendeltetés szerűen jön, akkor ez az ébredés új esélyeket ad és a nyugalom ígéretét!

A Személyes Történeted - 2007. február 16.

"Itt vagyunk, ki tudja, kit ki hívott, mégis itt vagyunk, sokáig itt leszünk
Szárnyalunk , mint földre tévedt égben járó angyalok, és néha szenvedünk.
Álmodunk, a tények szürke tengerétől elfutunk, ezek vagyunk.
Hiszen van még időnk, azért se változunk.
Ki megtalált, itt volt néhány órát, néhány éjszakát, és gyorsan ment tovább.
Meg engedem, hogy ár sodorja, szél kavarja életem,
ameddig jó nekem.
De azt hiszem, most van itt a perc, hogy fogd a két kezem, az kell nekem!
Mert ha itt vagy velem, a szívem megpihen..."

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de egy-egy zeneszám annyi mindent képes elmondani...egy érzést, egy pillanatot, egy vágyat, egy óhajt, vagy épp egy fájó érzést...ezek a szövegek nem csak a "nagy klasszikusok"-ban találhatók meg, de megannyi együttes dalszövegében is. Vegyük példának a Pokolgépet, vagy a Quimby-t, vagy más, talán kicsit kevésbé híresebb együtteseket...mindegyiknek van legalább egy-két száma, ami a szeretetről, a szerelemről vagy éppenséggel a vágyról szól...ha midnenki ezt keresi, kutatja, nem lehetséges hogy csak elmennek mellette? Hiszen az embernek annyi lehetősége lenne, hogy megtalálja a vágyát, az álmát...persze ehhez idő is kell, mint a szerelemhez, és persze elengedhetetlen a türelem is...ami sajnos kevés embernek adatik meg...Egyszóval szerintem az emberek sokat akarnak maguktól és másoktól is...hiszen a boldogságot keresik, de "bocs, időm az kevés van!" cimszó alatt háritanak...akkor meg minek is?
Szóval ha valaki akar valamit, azt mindenáron eléri, hiszen Coelho, Az Alkimista c. könyvében is le van írva, hogy "A világlélek az ember öröméből táplálkozik...az ember egyetlen kötelessége, hogy beteljesítse Személyes Történetét. Minden egy. És ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalosítsad!" Egy szóval a Boldogság csak Akarattól függ! Megismerés által fogjuk fel az egyes dolgokat. Az önvaló a megismerés által ragyog az ürességben. Vedd észre, hogy minden lény a merismerő és a megismert egyszerre!
Coelho valami fantasztikus módon tudja visszatükrözni az akarást, az emberek álmainak megvalosítási módját...illetve azt, hogy "Te képes vagy beteljesíteni Személyes Történeted"..."Sose mondj le az álmaidról - mondta neki az öreg király. - Kövesd a jeleket." Szerintem nem kell sok idő, és ezek a pár sorok, dimenziókat fognak megmozgatni és megannyi ember által lesznek ismertek, mint például Exupery: A kisherceg - idézetei.
Remélem mindenki, aki olvasta e pár sort, elgondolkozik rajta, és törekszik Személyes Történetét beteljesíteni a maga módján!

Sok sikert hozzá! :)

Milyenek vagyunk mi emberek? - 2007. február 9.

Love, cherish and appreciate your friends just the way they are!

Előszó: A következő gondolatmenet nem általánosítva íródott, hanem a történethez kapcsolódik szorosan.
Tegnap este megnéztem egy filmet, és miközben néztem, észre vettem, hogy egy-egy résznél még a hideg is kiráz. Olyan dolgokra mutattak rá a film egyes mozzanatképe, ami a való életben ha megtörténnek, és megtörténnek, nagyon fájdalmasak tudnak lenni, és könyörtelenül hathatnak. A film címe A Graffiti Kiralya, amely egy igaz történetet vesz alapul, Jean-Michel Basquiat történetét.
Ha a filmet úgy nézed, hogy nem veszel tudomást arról, hogy miről is szól valójában, azaz az első jelentését félre téve, a film másodlagos mondani valójára figyelsz, rájösz, hogy egy olyan élettörténetet mesél el neked, aki bárkiről szólhat. Bárkiről, aki fiatalon hiressé válva, nemtörődve barátaival, kedvesével, az új életbe beleugrik, és a lassú megfulladáshoz vezető út elvakítja. Igen, ez a törtenet rámutat arra a dologra, hogyha valakiből egyszerre híresség válik, az elhagyja régi barátait, régi útját, s az új felé nézve, elfelejti azt. S a lépcsőkön felfelé haladó ember, nem néz vissza, s minél feljebb kerül azon a bizonyos ugródeszkán, annál inkább távolodik el régi életétől. S ha ez épp rólad szól? Igen, felteheted ezt a kérdést magadnak: Mi lenne ha? Mi lenne akkor, ha ez velem történne meg? Mit tennék én? Én is így cselekednék? Jó kérdés! És tényleg, néha fel kell tennünk magunknak, magunkban ezt a kérdést!
A siker, a pénz, annyi emberi érzést meg tud ölni, hogy azt az ember fel sem tudja mérni épp ésszel. Aztán jön egy váratlan fordulat, és minden dől! Dől, de azt már helyre nem lehet állítani. Kártyavárként omlik benned össze minden, minden amit felépítettél. És miért? Azért, hogy ráébresszen, hogy az életnek van értelme! És azt mi magunknak kell meglelnünk. Mindegy mi módon, mert bár az ember nem tudja, hogy mi lesz a következménye tetteinek, sejtheti azt. Az embernek képessége van rá, hogy válasszon. És nem csak jó s rossz között, hanem az élet bármely útvesztőjében. Minden rajtad áll vagy bukik!
És kicsit odébb állva e témában, a film végén a főszereplő elmesél egy történetet, amely így szól: „Élt egyszer egy fiatal herceg, a varázslatos koronájával, egy gonosz varázsló elrabolta, bezárta egy toronyba és elvette a hangját. A cella falán volt egy rácsos ablak, a herceg elkezdte verni a fejét a rácsokhoz, remélte, hogy valaki meghallja a hangot és kiszabadítja. A korona olyan csodálatosan zengett, amilyet még soha senki nem hallott. Mérföldekre elhallatszott a hangja. Olyan csodálatos volt, hogy az emberek meg akarták fogni a levegőt. Sosem találták meg a herceget, sosem jutott ki a toronyból, de a hang, amit keltett, mindent csodaszéppé varázsolt.” Érdekes történet. És tényleg, épp ide illik, hogy miért? Szerintem a torony, maga az élet, amelyből nem szabadulhatsz, de te döntöd el, hogy másnak örömet szerzel-e, vagy sem. Lehet hogy ez az örömszerzés rád fájdalmasan hat, s gondolok itt lelki fájdalomra, vagy fizikaira, de megéri. Olyan dolgok rejtőzhetnek benned, mélyen legbelül, amiket még te sem tudsz. Hisz nem minden embernek van képessége arra, hogy kiismerje önmagát. (Valamilyen szintig ez nem is okoz problémát, csak akkor van gond, mikor félre elemezzük önmagunkat, s elhisszük, hogy mi többre vagyunk hivatottak, aztán a földre zuhanunk, de felállni már nem tudunk.) Amilyenek vagyunk, olyanok a barátaink is, olyanná alakítjuk a környezetünket. Mindent mi formálunk, alakítjuk olyanná, hogy számunkra az kedves legyen.
És bár tudnék még sokmindent írni, azzal zárnám soraimat, hogy vigyázzunk értékeinkre, barátainkra, és főleg szeretteinkre. És nézzünk jól körül, mert lehet olyan barátunkban nem hiszunk igazán, amelyiknek épp a legjobban szüksége lenne ránk!

Főzőcske - 2007. február 8.

Tudni kell, hogy nagyon szeretek főzőcskézni. Gyakran úgy állok neki, hogy nem tudom mi lesz belőle...nagyjából ismerem a hozzávalókat, a többi meg majd kialakul. Máskor pedig nézegetek a neten, hogy miket főznek az emberek más tájakon...Ma este is leltem valami újat és nekiláttam elkészíteni...elővettem a zellert, mert ugyebár az egészséges, a paradicsomot, az almát, meg még pár dolgot, amit még írt ott....meg amit még épp itthon találtam, és nekiálltam főzni...Megfőtt a zeller, mindenféle ízesítővel, meg hozzávalóval...oda tettem az olívaolajat, mert ugyebár ez is egészséges, bele a főtt zellert, almát felvágva, paradicsomot....só, bors, MÉZ...na ez NEM kellett volna...és egy csöpp vízzel felengedve...Főtt...hmm...az illata kicsit új, de hát csak nem lehet rossz, hiszen ha valaki megeszi, akkor az ehető...állítólag...hát igen...Mikor megkóstoltam, azt hittem, hogy kidobom a taccsot...de inkább azt a kaját húztam le a WC-n, hogy még az illatát (bűzét) se érezzem...és végül maradtam a jól bevállt, általam készített ételnél, amit meg is lehet enni...
Tanulsága a dolognak, hogy nem mindig jó új dolgokat kipróbálni...Ez is olyan, mint a mondás, hogy járt utat járatlanért...De az ember tanul a hibáiból, és bár nem mondok le az újításokról, de ezt az ételt, van egy olyan megérzésem, hogy kitörlöm az emlékezetemből!

Hány arca van egy embernek?

"A szalonokban a könny is hamis,
Az utcán hű az őrült kacaj is."
(Ady)

Jó lenne tudni…

Az ember mindig mást mutat, személy függő az egész, hiszen minden ember előtt másak vagyunk, másnak mutatjuk magunkat, mindegyik ember másnak ismer, máskepp viszonyul hozzád….sokszor kiváncsi lennék, a barátaim milyennek ismernek, hogy ismertek meg, illetve mit gondoltak rólam első látásra...sokan mondják például, hogy valahogy másnak ismertek meg, más arcomat mutatom idegeneknek, másképp hatok....de aztán változik az elgondolás rólam, és megdőlni látszik az addigi személyem...

Ez így van más személyekkel is, azokkal akiket újonnan ismerünk meg, mivel ők is felépítik a saját várukat, amit vagy körül vesznek vízes árokkal, vagy leengedik a kaput....egy bizonyos típusnak mutatkoznak...mindegyik másnak....van, hogy felhúzunk magunk köré egy láthatatlan falat, s aki azt át tudja törni, az már félig győztesnek mondhatja magát. Hisz már a neheze meg van.

Olyan is van, hogy jópofizunk sokszor, a másik embernek jobb arcunkat mutatjuk, hogy másképp ismerjen meg…persze az is lehet, hogy csak azért csináljuk, hogy ne bántsuk meg őt. Vannak olyanok is, akik kihasználják a másik jóhiszeműségét, hiszen ez egy olyan világ…pedig lehetne másmilyen is…ígérnek fűt-fát, s a végén azon veszed észre magad, hogy hoppon maradtál. Ez érvényes érzelmi, és anyagi téren is, hiszen érzelmi síkon is van aki manipulálja a másikat, és félrevezeti. Ugyanez van anyagi téren is, a gyengébbiket kihasználják az erősebbek…ezt rákenik arra, hogy mindig az erősebb marad fenn amúgy is, és az erősebb győzedelmeskedik a gyengébbik felett…

De vissza térve az embernek a sokszínűségére, hát, sokszor csalódunk emberekben…lehet ez annak az oka, hogy félreismerjük, mást hiszünk róla amilyen, vagy bármi más, de az tény, hogy fájhat…nagyon is…még ha csak egy átlag barát, vagy egy olyan személy akár, aki fontos számunkra!