A cím ennyi: Egy Gésa Emlékiratai. De hogy mit is jelent a gésa magában? Jó kérdés. A filmből csak halvány foszlányként tárul elénk a gésák világa, mert a leány élete nem erről szól elsősorban, hanem az akkori korabeli nőről. Ámbár az a világ, a mai napjainkban is itt él, csak kicsit másképp. Chiyo ezekkel a sorokkal kezdi történetét: “Egy ilyen történetet mint az enyém, sosem szabadna elmesélni, mert az én világom épp oly tiltott, mint amilyen törékeny. Amint oda a titokzatossága, megszűnik létezni. Nem gésának születtem, annyi bizonyos....” és tényleg, a történet maga egy leány gésává változásáról szól, aki az élet harcaiban is csak egy célt lát maga előtt, hogy gésa legyen. Nem azért mert az akart lenni, de így tud annak a kegyeibe férkőzni, aki az ő szívét rabul ejtette jóságával, kedvességével. És miről is szól az élet? Nem a jóságról, vagy kedvességről? Dehogy nem, csak az emberek annyira belemerülnek az élet viszonytagságaiba, hogy elfelejtik élni azt. Csak a célt látják maguk előtt, amit el kell érniük. „Nem szabad boldogságot várnunk, azt nem lehet kiérdemelni, de ha az élet úgy hozza, az véletlen ajándék, és nem tarthat örökké!...” hangzik el a filmben. És milyen igaz. Hányszor, de hányszor megyünk el mellette, és még csak észre sem vesszük. És kérdezzük utána szemrehányóan, hogy miért nem vagyunk boldogok? Jogos-e a kérdés? Egyáltalán nem, szerintem legalábbis. Mert ha kicsit is körül néznénk, akkor talán észre vennénk az életet. Mert az itt van, ránk vár, körbe fog. De nem a végtelen időkig. Mert elmúlik, s azon vesszük észre magunkat, hogy mennyi lehetőséget szalasztottunk el önhibánkból.
A kis Chiyo olyan volt mint a víz. „A víz még a kövön keresztül is kivállya az útját és ha elakad, a víz új rést talál magának” ,így jellemezték őt, látták a szemeiben. Mert a szem mindent elárul. Benne látjuk az ember egész életét, mégha nem is élte azt le. Látjuk a múltat, a jelent, és még a jövőt is. Minden benne él.
De a film lényegéhez visszatérvén, hogy a kis Chiyo miket kellett átéljen, és megéljen már gyermekként is....mintha csak a mai napok rabnője lenne. Mert ma is előfordul az ilyesmi. Elviszik, eladják, és úgy kell élnie, ahogy azt megmondják neki, ahogy parancsolják. De az embernek érzései vannak. És az érzeseiért az embernek harcolnia kell. Néha túl nagy árat is kell fizetnie érte. Az élet harcaiban az győzedelmeskedhet, aki a legkevesebbet kéri, és nincs benne rossz indulat, mert a lelke tiszta. Mert arra felfigyehetnek, és talán észre veszik. Mint a kis Chiyot, aki szerénységével, ám furfangos észjárásával, még a legkeményebb embert is képes megpuhítania, és rávezetnie az élet valódi értékeire. Ily egyszerűen. Hisz a tisztaság a legfőbb erény. Bár manapság ez kicsit távol esik a nézeteken. Mert az ember főleg azt látja, amit mutatnak neki, nem azt, amit kéne hogy lásson. Az idők kezdetétől így van ez. És mit látunk ma? Ami a mediában folyik, ami az élet leple alatt mutatkozik. És ez sokszor álarcként az igazságnak adja ki magát, és csak remélni lehet, hogy ez igazság mögött valahol rejtőzik valami más, ami szebb és jobb. A film sok érdekességre világít rá, segít másként értelmezni, egy kicsit másképp rálátni. A gésák által használt virágnyelv az egyik szépsége a műnek. Mint amikor Mameha, a főhősnőnk "nővére" (tanítója) felvilágosítja őt az "angolnákról", ami minden férfinak van és a nők "barlangjairól", ahova az "angolnák" szeretnének bejutni. Ez a mizuage - ahogy ők hívják - lényege. Az ilyen finomságok adják meg a történet savaborsát. Különös, ismeretlen világba nyerünk bepillantást. Másfajta a gondolkodásmód ebben a világban, mint nálunk, másként élnek, mint ahogy mi megszokhattuk. Mégis, a sok egzotikum mögött felfedezhetjük, hogy az érzések mindenütt egyformák. A szerelem itt is szerelem, a remény itt is remény, az élet értelmébe vetett hit itt is megtartó erő. Chiyo tudja, hogy ő nem gésának való, és képes ezt elfogadni is, hisz amit csak kaphat a férfitől, akit szeret (jobbik esetben), csak töredéke annak, amire egy nőnek szüksége lehet. “A szív lassú halállal hal meg, egyenként hullatja el a reményeit, akár a fa a leveleit, mígnem egy szép nap, elfogynak. Nincs remény. Nem marad semmi. Kifesti az arcát, csak azért hogy elrejtse, a szeme, akár a víz mélye. Egy gésának nem lehetnek vágyai, egy gésának nem lehetnek érzései. A gésa, a lebegő világ művésze,
táncol, énekel, szórakoztat. Megtesz bármit amit kérsz, a többit homály fedi, a többi, titok...” Igen. Ebben is látszik, hogy mennyire lehet boldog egy ilyen nő. Egy nő, aki gésa. Tudván, hogy neki nem ezt szánta az élet, erőt merít saját érzéséből. Ő érzi abban a pillanatban, ahogy a férfi hozzá hajolt, hogy mégis ezt akarja választani. „Ebben a pillanatban, ebből a kislányból, aki csak az ürességgel nézett szembe, céltudatos valakivé változtam. Rájöttem, hogyha gésa leszek, az lépcsőfokként szolgálhat valami máshoz. Ahhoz, hogy helyem legyen az ő világában.” És igen, véghez vitte célját. Egy céltudatos, okos és szép nő vált belőle, akinek a kegyeiért megannyi rangos úr harcolt. De mit ér minden, ha a nő CSAK egy gésa? Hisz hiába, ha nem is kurtizánt jelentett, akkor is csak egy olyan nő, aki szolgálja urát. „Nem mondhatjuk a napnak, hogy süss többet, vagy az esőnek, hogy ess kevesebbet. Egy férfinek, egy gésa csupán félig lehet a felesége. Mi az éjszaka asszonyai vagyunk, de mégis, megtapasztalni a kedvességet annyi rosszindulat után, átélni, hogy egy kislánynak, aki bátrabb volt, mint hitte, az imái végül meghalgatásra leltek, hát nem nevezhető ez boldogságnak? Végtére is, ezek nem egy császárnő, vagy királynő emlékiratai, ezek másféle emlékiratok!” Ezek egy szerelem, egy vágy, egy egymásratalálás emlékiratai, amelyek leírják a nehézségeken átküszködő leány gyötrelmeit, mígnem a karjaiban köthet ki annak a férfinek, akire egész életében várt és küzdött!
Talán mesébe illő az egymásra találásuk, és az életben az ilyen csak egy szép álom. De mire vannak hát az álmok, ha nem arra hogy megálmodjuk őket? És miért álmodnánk, ha nem teszünk meg mindent azért, hogy valóra váljanak. A kis Chiyo is az álmait követte, még azon az úton is, ami oly nehezére esett neki.
Ez oly bonyolult, és oly kusza szálai vannak e témának, hogy nehéz lenne úgy megfogalmazni és leírni, hogy azt mindenkinek képes legyek úgy átadni, ahogy én azt gondolom, ahogy szeretném, hogy megértsék. De remélem elgondolkozik rajta aki olvassa, és akkor máris tettem valamit annak az érdekében, hogy egymást is jobban meg tudjuk érteni. És bár annyi mindent szerettem volna elmondani most, hogy az a kétely maradt bennem, hogy nem jártam túl sok sikerrel. Lehet egyes szálak még össze-kuszálva maradtak, vagy egyes részek bonyolultak. De megérthetitek, hisz az emberi érzéseket sem lehet egyszerűen kibogozni, megfejteni, és nem mindig tudom leírni úgy és azt, ahogy azt szeretném.
A kis Chiyo olyan volt mint a víz. „A víz még a kövön keresztül is kivállya az útját és ha elakad, a víz új rést talál magának” ,így jellemezték őt, látták a szemeiben. Mert a szem mindent elárul. Benne látjuk az ember egész életét, mégha nem is élte azt le. Látjuk a múltat, a jelent, és még a jövőt is. Minden benne él.
De a film lényegéhez visszatérvén, hogy a kis Chiyo miket kellett átéljen, és megéljen már gyermekként is....mintha csak a mai napok rabnője lenne. Mert ma is előfordul az ilyesmi. Elviszik, eladják, és úgy kell élnie, ahogy azt megmondják neki, ahogy parancsolják. De az embernek érzései vannak. És az érzeseiért az embernek harcolnia kell. Néha túl nagy árat is kell fizetnie érte. Az élet harcaiban az győzedelmeskedhet, aki a legkevesebbet kéri, és nincs benne rossz indulat, mert a lelke tiszta. Mert arra felfigyehetnek, és talán észre veszik. Mint a kis Chiyot, aki szerénységével, ám furfangos észjárásával, még a legkeményebb embert is képes megpuhítania, és rávezetnie az élet valódi értékeire. Ily egyszerűen. Hisz a tisztaság a legfőbb erény. Bár manapság ez kicsit távol esik a nézeteken. Mert az ember főleg azt látja, amit mutatnak neki, nem azt, amit kéne hogy lásson. Az idők kezdetétől így van ez. És mit látunk ma? Ami a mediában folyik, ami az élet leple alatt mutatkozik. És ez sokszor álarcként az igazságnak adja ki magát, és csak remélni lehet, hogy ez igazság mögött valahol rejtőzik valami más, ami szebb és jobb. A film sok érdekességre világít rá, segít másként értelmezni, egy kicsit másképp rálátni. A gésák által használt virágnyelv az egyik szépsége a műnek. Mint amikor Mameha, a főhősnőnk "nővére" (tanítója) felvilágosítja őt az "angolnákról", ami minden férfinak van és a nők "barlangjairól", ahova az "angolnák" szeretnének bejutni. Ez a mizuage - ahogy ők hívják - lényege. Az ilyen finomságok adják meg a történet savaborsát. Különös, ismeretlen világba nyerünk bepillantást. Másfajta a gondolkodásmód ebben a világban, mint nálunk, másként élnek, mint ahogy mi megszokhattuk. Mégis, a sok egzotikum mögött felfedezhetjük, hogy az érzések mindenütt egyformák. A szerelem itt is szerelem, a remény itt is remény, az élet értelmébe vetett hit itt is megtartó erő. Chiyo tudja, hogy ő nem gésának való, és képes ezt elfogadni is, hisz amit csak kaphat a férfitől, akit szeret (jobbik esetben), csak töredéke annak, amire egy nőnek szüksége lehet. “A szív lassú halállal hal meg, egyenként hullatja el a reményeit, akár a fa a leveleit, mígnem egy szép nap, elfogynak. Nincs remény. Nem marad semmi. Kifesti az arcát, csak azért hogy elrejtse, a szeme, akár a víz mélye. Egy gésának nem lehetnek vágyai, egy gésának nem lehetnek érzései. A gésa, a lebegő világ művésze,
táncol, énekel, szórakoztat. Megtesz bármit amit kérsz, a többit homály fedi, a többi, titok...” Igen. Ebben is látszik, hogy mennyire lehet boldog egy ilyen nő. Egy nő, aki gésa. Tudván, hogy neki nem ezt szánta az élet, erőt merít saját érzéséből. Ő érzi abban a pillanatban, ahogy a férfi hozzá hajolt, hogy mégis ezt akarja választani. „Ebben a pillanatban, ebből a kislányból, aki csak az ürességgel nézett szembe, céltudatos valakivé változtam. Rájöttem, hogyha gésa leszek, az lépcsőfokként szolgálhat valami máshoz. Ahhoz, hogy helyem legyen az ő világában.” És igen, véghez vitte célját. Egy céltudatos, okos és szép nő vált belőle, akinek a kegyeiért megannyi rangos úr harcolt. De mit ér minden, ha a nő CSAK egy gésa? Hisz hiába, ha nem is kurtizánt jelentett, akkor is csak egy olyan nő, aki szolgálja urát. „Nem mondhatjuk a napnak, hogy süss többet, vagy az esőnek, hogy ess kevesebbet. Egy férfinek, egy gésa csupán félig lehet a felesége. Mi az éjszaka asszonyai vagyunk, de mégis, megtapasztalni a kedvességet annyi rosszindulat után, átélni, hogy egy kislánynak, aki bátrabb volt, mint hitte, az imái végül meghalgatásra leltek, hát nem nevezhető ez boldogságnak? Végtére is, ezek nem egy császárnő, vagy királynő emlékiratai, ezek másféle emlékiratok!” Ezek egy szerelem, egy vágy, egy egymásratalálás emlékiratai, amelyek leírják a nehézségeken átküszködő leány gyötrelmeit, mígnem a karjaiban köthet ki annak a férfinek, akire egész életében várt és küzdött!
Talán mesébe illő az egymásra találásuk, és az életben az ilyen csak egy szép álom. De mire vannak hát az álmok, ha nem arra hogy megálmodjuk őket? És miért álmodnánk, ha nem teszünk meg mindent azért, hogy valóra váljanak. A kis Chiyo is az álmait követte, még azon az úton is, ami oly nehezére esett neki.
Ez oly bonyolult, és oly kusza szálai vannak e témának, hogy nehéz lenne úgy megfogalmazni és leírni, hogy azt mindenkinek képes legyek úgy átadni, ahogy én azt gondolom, ahogy szeretném, hogy megértsék. De remélem elgondolkozik rajta aki olvassa, és akkor máris tettem valamit annak az érdekében, hogy egymást is jobban meg tudjuk érteni. És bár annyi mindent szerettem volna elmondani most, hogy az a kétely maradt bennem, hogy nem jártam túl sok sikerrel. Lehet egyes szálak még össze-kuszálva maradtak, vagy egyes részek bonyolultak. De megérthetitek, hisz az emberi érzéseket sem lehet egyszerűen kibogozni, megfejteni, és nem mindig tudom leírni úgy és azt, ahogy azt szeretném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése