Az emberek nem tudnak szeretni. Inkább harapnak, mintsem csókolnak. Pofoznak, ahelyett hogy símogatnának. Talán azért mert tudják, hogy a szerelem könnyen elmúlik, hirtelen lehetetlenné, működésképtelenné válik. Így inkább megelőzik ezt a félelmüket, és a vele járó vígasztalást, a keserűséget, a kiábrándulást, amik mindig ott vannak a háttérben. De az is lehet, hogy egyszerűen nincs meg hozzá mindenük...A harag és a neheztelés bárkit tönkre tehet, ahogy a levegő, az élet is megéget, ha gomolygó füstben éljük...Dehát létezik a düh, még ha nem is tapasztaljuk, és változtat minket, alakít, olyanná formál, amilyenek nem vagyunk. A harag záloga talán, a jellem, amivé válunk. Ha ez a jellem felébred bennünk és elhisszük, hogy még előttünk az út, hogy az igazság leginkább egy be nem fejezett történet része, melyben a düh rendeltetés szerűen jön, akkor ez az ébredés új esélyeket ad és a nyugalom ígéretét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése